Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

líthatja az eddig csupán másodlagos jelentőségűnek tartott munkákat. Ezt a müvet immáron az utókornak kell felépítenie, ha képes lesz érdeklődést éreznie iránta, s hogy valóban fel kell építenie, az mutatja, hogy alkotórészei minden természetes kapcsolódást nélkülözve hevernek az életmüsorozat köteteiben. (Az életmüsorozatnak megvolt a maga szerepe Németh műveinek megismertetésében, ám más erényét nem tudjuk megemlíteni, hibái nem csupán a politikai szempontok érvényesüléséből származnak, maga a tematikai csoportosítás sem felel meg az írások szellemének, mivel a tematikájuk alapján egymás mellé állított írásokból eltünteti egyik legfőbb megteremtőjüket, az időt.) VIII. Annak megértéséért, hogy a felnövesztett élet helyére miképpen lépett a mü, méghozzá nem az önmagában létező mü, hanem az egymással szoros kapcsolatban álló művek sorozata, ebben az értelemben műnek tekintem az ide kötődő leveleket, naplókat is, forduljunk ismét vissza ahhoz, amit Szabó Zoltán mondott Németh Lászlóról. Szabó Zoltán, rokon volt ebben más elemzőkkel-értelmezőkkel, két egymással vetekedő sajátos vonás küzdelmével jellemezte Németh pályáját. (Kell-e mondanunk, hogy az alkati antinómia megnyilvánulása volt ez a két egymással szembekerülő vonás?) Az egyik sajátos vonást a „természetes ember" megmutatkozásával, a másikat az „artificiális ember", azaz a „társadalom-csinálta" ember megmutatkozásával írta le. A természetes ember ezzel az homme artificiel Németh Lászlóval került szembe, az egyik a maga természetes ösztöneit követte, a másik a „környezetből, iskolából, ismeretekből, sznobizmusból, társadalomból, kívülről érkező becsvágyakból, nyomásokból tevődik össze, ezek, hatásától meghatározva olyasmivé összegeződnek benne, amit mondjuk az 'íróság' kifejezéssel, ezzel az artificiális szóval lehetne jellemezni. Az író-képzet, ami ezekből a külső hatásokból tevődik össze, vagyis nem a saját lelkéből lelkedzett, hanem társadalmilag és a környezet felől, és meghatározott, részben diákosan vagy tanárosan konformista." A két ember, magatartás-mód, író-eszmény érvényesülését Szabó Zoltán másmás időszakaszban látta, Németh pályáját a természetes ember uralma jellemezte, mondta, ezerkilencszázharmincötig, a reform elakadásáig, az artificiális emberé pedig ezerkilencszázharmincöt után. „így teszi az élet második felére az 'íróság' képzete és az írói pálya Németh Lászlót olyan tragédiái egyéniséggé, akinek a sorsa, emelkedése, s végül a végzete, természetében eleve meg van határozva. Németh László alkat és képlet szerint nem tipikusan író, maga is úgy hiszi, nem elsősorban művész, alkata inkább a 'szellem emberé'-é. A pálya folyamán az első évtizedben ezerkilencszázharmincötig - a hódítást, a képességek szerteszét szórását parancsoló 'homme naturel' az úr, Németh László tehetsége természetének megfelelő korszaka: kalandozások kora. Fiatal kora a váltott vállalkozások kora. Megvan az artificiális, kívülről érkező ellenerő is, de a döntés a tehetség természete szerinti döntés. Az a feljebb rendelt lélekben, ami valóban felsőbbrendű, mint a kapott képzetekből összetevődő tanáros, diákos ellenlábasa." Az artificiális ember győzelmének, mondja Szabó Zoltán, messze ható következményei lesznek majd. Elsőként az, hogy a lélekben felülkerült a mü, a nagy mű vágya, majd pedig az, hogy meghatározóvá válik a tizenkilencedik századiasság, az