Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)
TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia
A könyv, amelyről beszélek, a sprirituális hagyományt és annak eltűnését térképezi föl, azt a gazdag gondolkodástörténeti hagyomány világot, amelyik a racionalizmus uralomra jutásával mintegy „kiiktatódott" az emberiség gondolkodásából. Az embernek az Istenhez fűződő kapcsolata foglalkoztatja, az, hogy az ember az Istennel azonosulva a teljességet találta meg, az Isten tette teljessé az embert, ahogyan azt Eckhart mester is megfogalmazta, még a XIII. században: „Keressél Istennel bármit is, semmi az, legyen akármi is - haszon vagy jutalom, bensőségesség vagy bármi; Semmit keresel, ezért találni is Semmit találsz. Hogy Semmit lelsz, annak az az oka, hogy keresni is Semmit keresel. Minden teremtmény a merő Semmivel egyenlő. Nem azt mondom, hogy csekélyek volnának, vagy hogy egyáltalán valamik is; a merő Semmi egytől egyig mind. Aminek nincs léte, az semmi. Márpedig egyetlen teremtmény sem bír léttel, mert létük Isten jelenlétén múlik. Ha Isten csak egy pillanatra is elfordulna a teremtményektől, semmivé lennének". 15 Hosszú történeti és gondolkodástörténeti folyamat vezetett odáig, hogy az Istennel való kapcsolatában teljessé váló ember Isten halálának felismerésével eljutott a Semmi abszolutizálásához, Heidegger filozófiája már ezt az állapotot rögzítette. Ezt a rendkívül összetett, a világ kiüresedésével, az én autonómiájának és integritásának elvesztésével együtt járó folyamatot Dosztojevszkij mélyen megélte, ennek okán fordult könyvében Milosz is Dosztojevszkij felé. „Dosztojevszkij ifjúkorában hitt az emberiségben, elérzékenyült a fennkölt eszményképektől, Fourier híve lett, és arra várt, hogy hamarosan beköszönt az egyetemes boldogság. Az a négy év kényszermunka Omszkban, közbűntényekért elítélt parasztok és fékezhetetlen banditák között, akikre csodálattal tekintett - ez érlelte ki legnagyobb müvei fő problematikáját. Ekkor tette föl magának a kérdést, képes-e az ember szeretni felebarátját. A Feljegyzések az egérlyukból válasza: nem." A könyvbe iktatott tanulmány továbbmegy ennél a megállapításnál, Dosztojevszkij vallásos felfogását a nyugati civilizáción belüli fordulópontként értelmezi, Dosztojevszkijt a vallás Krisztusa és a tudomány igazsága közé helyezi, miközben idézi magát Dosztojevszkijt is, miszerint ha választania kellene Krisztus és az igazság között, akkor Krisztust választaná, s megjegyzi: Dosztojevszkij „soha nem tudott felülemelkedni azon az ellentmondáson, amely a Krisztus és az igazság közti választást felvető mondatában rejlik." Ez a választási kényszer minden korábbitól különböző helyzet következménye, nem kapcsolódik a hit és az értelem közötti, a korábbi évszázadokban zajló vitákhoz, sokkalta inkább ahhoz a pillanathoz kötődik, amelyikben a hit már nem volt képes legyőzni az igazságot, ám az igazságot választó ember is sajátos dilemma elé került: „... az egyén létezni akar, de abban a pillanatban, amikor beletörődik az igazságba, vagyis azt mondja, ez van, nincs mit tenni, kétszer kettő négy, akkor kénytelen elismerni, hogy ő maga nem létezik. íme, a meghasadt tudat betegsége - 'gondolkodom (de gondolkodik-e az objektív értelem?), tehát nem vagyok', azaz tisztában vagyok azzal, hogy pótolható statisztikai adat vagyok. Ezért kiált 'nemet' a világrendre az elbeszélő, de mivel semmit sem állíthat szembe ezzel a renddel, az egész Feljegyzések az igazság pártján áll. A cenzor kihúzta azt a fejezetet, amelyben Dosztojevszkij megpróbálta mindezt ellensúlyozni. Mi volt ott, fogalmunk sincs, csak annyit tudunk, hogy a szerző keresztényként szólalt meg. Akkor sem állította vissza, amikor könyv alakban is megjelent a mű, a fejezet eltűnt." 16 15 ECKHART mester, 1986. 17. 16 Idézett részek: CZESLAW, Milos, 2001. 49., 73., 79.
