Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)
TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - VAJDA ZSUZSANNA Sodrásban: a személyiség és a történelem
könyvekben nem találjuk meg jónéhány mai lelki zavar tüneteit és fordítva: voltak * olyan betegségek, amelyekkel ma már nem találkozunk. A normalitás-abnormalitás megítélésének kérdése rávilágít, miért rendkívül kockázatos az egyéni pszichológiai megnyilvánulásoknak a történelmi kontextustól független értelmezést adni. Az az ember, aki a Borgia család baráti köréhez tartozott, joggal félt tőle, hogy méreg áldozata lesz, míg átlagos mai körülmények között ez a félelme tudatzavarnak minősülne. Hogyan dönthető el, hogy elmezavar, kényszerképzet volt-e Széchenyi lehangoltsága, súlyos szorongása amiatt, hogy tevékenységével az egész magyar nemzetnek ártott? A kérdést, mennyire tekinthető tevékenysége és alakja heroikusnak a magyar történelem szemszögéből, ma is vitatják. Minősíthető-e ilyen feltételek között abnormálisnak Széchenyi aggodalma? Minden bizonnyal jogos volna az az álláspont, hogy nagyonis magas intellektuális nívót és racionális gondolkodást kell feltételeznünk annak a részéről, aki pontosan tudja, hogy tevékenysége emberek millióinak sorsára volt hatással és átérzi ennek a felelősségét. A normalitás-abnormalitás megítélésében nem mondhatunk le annak a mérlegeléséről, hogy az egyén valóságértelmezése mennyire felel meg valóban a realitásnak: ha a realitás megítélése nehéz, vagy - a kortársak esetében lehetetlen akkor csak nagy hibahatárok között lehet az egyén viselkedését megítélni. A valóságban a sokféle szint - az egyének különféle informális és formális csoportosulásai szerint - végtelenül összetett kapcsolódásairól van szó. Hogyan döntsük el, hogy e kapcsolódásokban hol készítünk metszetet, hogy az összefüggéseknek milyen csoportját vegyük górcső alá? Míg a kémia, vagy a fizika számolhat azzal, hogy az atomok és az elektronok tulajdonságai minden anyagban azonosak maradnak, vagy kiszámíthatóan változnak, a társadalmi jelenségek a társadalmi változásokkal gyökeresen átalakulnak. Nemcsak a struktúrák lesznek mások, hanem adott esetben az a szerep is, amit a társadalomban betöltenek. Ebben a sokféleképpen interdependens világban mindenképpen csak redukciók segítségével találhatunk összefüggéseket: ezek megtételére legfeljebb az jogosít fel, hogy az egyének közös cselekvése, a történelmi események és megmozdulások következménye mégiscsak sokféle egyéni szándék és csoportos akció szűkebb csatornába terelt végkimenetele. Ezt a helyzetet talán a modern választási rendszerek illusztrálják a legvilágosabban: amikor az egyének milliói néhány - a közelmúltban egyre csökkenő számú - pártra adják le a voksukat, akkor ez a választás szándékok, beállítottságok és törekvések tarka egyvelegét redukálja egy adott irányzat választására. Visszatérve tehát az egyéniség szerepére, a pszichológiai kérdésfeltevésnek elsősorban az a korlát szab határt, hogy feltehetően nem állapíthatók meg olyan általánosan érvényes személyes tulajdonságok, amelyek bármilyen történelmi - társadalmi feltételek között vezető szerephez juttatják az egyént. Ennek csupán az egyik oka az, hogy minden bizonnyal egészen más képességekkel kellett rendelkeznie egy tizenhatodik századi parasztvezérnek, mint egy modern hadsereget irányító parancsnoknak: a másik ok, hogy azok a pszichológiai kategóriák, amelyekkel ma rendelkezünk, nem feltétlenül alkalmasak rá, hogy leírják egy másik korban élt ember tulajdonságait. * A pszichiátriai megbetegedések kézikönyvét, angol nevén DSM-et ötévenként fel kell frissíteni.
