Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - VAJDA ZSUZSANNA Sodrásban: a személyiség és a történelem

dés álláspontja szerint „A gyermekgyilkos fokozattól" (i. sz. IV. század) a „Segítő fokozatig" (a jelen) halad előre. Ezen belül a szülő-gyermek viszony változásai immanens erőktől hajtott, a társadalmi - történelmi körülményektől független változásainak köszönhetők: a szülők fokozatosan legyőzték gyermekeikkel szembeni gyilkos ambivalenciájukat, részben a gyermekek szabadságharcának köszönhetően. DeMause elképzelése azonban mind a pszichológiai antropológia, mind a történettudomány szempontjából teljességgel elfogadhatatlan. Az az élőlény, amely kifejezetten ellenséges saját utódjával szemben, a biztos kipusztulásra van ítélve, egyszerűen evolúciós képtelenség volna, hogy fennmaradjon. A gyermekgondozási szokások természetesen változó hatékonyságúak voltak az évszázadok során, és voltak olyanok, amelyek nem, vagy kevésbé szolgálták a gyerekek optimális felnevelkedését, de nyilvánvaló annak az állításnak az abszurditása, amely szerint összességükben és folyamatosan kártékonyak lettek volna a gyerekek számára. Ami a kérdés történeti oldalát illeti, ha a szülők és a gyerekek kapcsolatában immanens fejlődés zajlott le, akkor feltételeznünk kell valamilyen rejtett erőt, amely ezt a fejlődést irányította. Másrészt a szülő-gyermek kapcsolat öntörvényű fejlődésének feltételezése nemcsak, hogy nem magyaráz meg semmit a történelmi változásokból, de ezt a jelenségvilágot - az egyének informális relációit - nem is teszi összekapcsolhatóvá az egésszel. Egy másik kísérlet a két tudomány szemléletének integrálása felé az ún politikai pszichológia létrejötte. Ez az egyre divatosabbá váló tudomány voltaképpen a korábbi szociálpszichológiai, kultúrpszichológiai megközelítéseket foglalja magában. A politikai pszichológia témakezelésében a jelenre vetítve ugyanazok a problémák bukkannak fel, mint a történelem és a pszichológia viszonyának vizsgálatakor. Melyek azok a nehézségek, amelyek a két szempont tudományos összekapcsolásában keletkeznek? Jon Elster „Political Psychology" (1993) című könyvében „metodológiai individualizmusként" aposztrofálja saját megközelítését: eszerint a társadalmi jelenségeknek az egyéni viselkedés az alapvető építőeleme. A forradalmak gazdasági magyarázata nevetséges - állapítja meg - a társadalmi mozgalmakban egyének és nem az osztályok a cselekvők. A cselekvők motivációival és hiedelmeivel magyarázható minden akció. Elster kiindulása az első pillanatban az egyének csoportjainak, osztályoknak, tömegeknek szerepet tulajdonító marxizmus bírálataként is felfogható. Csakhogy az az állítás, amely szerint a forradalmat egyének csinálják, lényegét tekintve nem különíthető el attól a megállapítástól, hogy a forradalmakat osztályok, vagy tömegek csinálják. A marxizmus tömegekre vonatkozó elképzelésének elsősorban vulgáris változata ugyanis azt tartalmazza, hogy ezekben a tömegekben az egyének valamennyien egységesen, hasonló érdekeiknek megfelelően cselekednek. Az előfeltevés torzítása nem arra vonatkozik, hogy az egyének öntudatlanul, vagy gépiesen vennének részt az eseményekben, hanem azzal kapcsolatosan tartalmaz ignoranciát, vagy naivitást, hogy bizonyos tömegek érdekei döntő mértékben, vagy teljes egészében megegyeznek egymással. (Ez utóbbi tekintetében Marx, miként napjainkban többször is említésre került, egy globalizációs eszme képviselője volt: azt gondolta, hogy a különböző nemzetiségű munkások képesek lesznek összefogni a tőkével szemben.)