Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

KŐHEGYI MIHÁLY Érsekcsanád rövid története a XVIII. század végéig

ígértek nekik, néha hónapokig nem láttak egy krajcárt sem, mert a kincstár által küldött pénzt a tisztikar - melyben szintén sok volt a kétes, züllött, jellemtelen elem elsikkasztotta. A császár legszigorúbb rendeletei sem tudták a rákfenét kiirtani, s a közkatonát egyes tisztek zsarolásától megóvni. A katona azután a szegény népen kárpótolta magát. Pedig a felsőbb rendeletek igyekeztek rendet teremteni, s minden kihágásra szigorú fenyítést szabtak. A rablást, gyújtogatást, szállásadójának megsértését halállal; a házakban, kertekben, gyümölcsfákban, szántóföldön, réten való minden kártételt kemény büntetéssel sújtottak - papíron. A tisztek nem gondoltak a végrehajtással, mert maguk éppen úgy megszegték a szabályokat, mint a legénység. Nyáron, amikor a katonaság rendszerint a harctéren volt és a kincstár élelmezte, a lakosság helyzete még tűrhető volt. De télen mindezt a falu viselte. A XVII. század katonai rendszere szerint a zsoldos csak májustól októberig, tehát fél esztendeig állott császári élelmezésben. A többi hat hónapot a téli szálláson töltölte, mégpedig a szállásadó terhére. A katona a téli szállást a csatatér küzdelmeiért, veszedelmeiért, nélkülözéseiért nyújtott kárpótlásnak vette, melyet egész lelketlenséggel igyekezett kihasználni. Nem elégedett meg az élelmezéssel, mely maga is sok pénzbe került a népnek, hanem kiszipolyozta a vidéket. Ahol ez a sáskasereg pusztított fél esztendeig, a helyzet rettenetes volt. Megtörtént, hogy némely házban 30-40 embert szállásoltak el. Ahol tüzrevaló fát nem kaptak, ott lebontották a kerítést, sőt a tetőt is, majd a gyümölcsfákat vágták ki. Ami a házban mozgatható volt, azt szétosztották maguk között, néha nyílt erőszakkal, máskor lopva. A tisztek zsarolták a lakosságot, vasra verték, tömlöcbe dobták, botoztatták, amíg oda nem adta csekélyke eldugott pénzét. Mindezt Johann Nikolaus Flämitzer császári hadbíró írta meg, akinek ítélkeznie kellett a súlyosabb esetek felett. Neki, a szem- és fültanúnak, igazán elhihetjük a mondottakat.

184 A visszaélésekről 1686-ban Eszterházy Pál nádor magának a királynak tett panaszt levelében, és felteszi a kérdést: „Csoda-e, ha a föld népe elfut, s hihető-e, hogy Magyarországból e gazdálkodással más legyen mint vadon termő, sivár puszta, melyen csak a fenevad kóborol?"

185 A városok és megyék a panaszok áradatát zúdították felsőbb hatóságaikhoz - hasztalanul.

186 Az ide-oda kóborló hajdúk, a viszonylag szervezetten vonuló katonák garázdálkodását még csak-csak el tudták kerülni a Csanádiak, ám a vármegye intézkedéseit aligha. Az itt telelő hadseregeknek mindenre szüksége volt, ami az élethez kellett, és lóállományát is el kellett tartania. A Pest-Pilis-Solt vármegyének ránk maradt közgyűlési jegyzökönyveiben tömegével találhatók a XVII-XVIII. század fordulójáról olyan adatok, melyek a contributio, azaz a hadiadó beszedéséről intézkednek. A hadiadót ugyanis az ország egészére határozták meg, azután portaszám alapján osztották meg a megyék között. A megye viszont falvakra vetette ki azt. Az 1698. január 3-ai közgyűlés foglalkozik ezzel. Számos község után, a jegyzőkönyv végén, szerepel Faisz, Dusnok, Sükösd, Csanád, Kákony, Pandúr, Szeremlye is.

1 7 Mindez annak biztos jele, hogy a falu él. Az 1699. január-április hónapokra kivetett hadiadót osztják el falvakra. Csanád ismét szerepel.

188 Miután a kivetés oly sűrűn történik, és a feljegyzések sablonosak, a továbbiakban nem soroljuk fel aprólékosan az adatokat, csak jelezzük az egyes kivetéseket és csak akkor teszünk megjegyzést, ha újabb információ hámozható ki a jegyzőkönyvből. 1698. április 30-án a megyén átvonuló FLÄMITZER, Johann Nikolaus 1688. KÁROLYI Árpád, 1886. 137. THÚRY József, 1901.422. BOROSY András, 1983-1987. IV. 13-14. BOROSY András, 1983-1987. IV. 18-19.