Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA Kecskemét megyeszékhellyé válásra tett kísérletei a 19. század végén és a 20. század elején

kémét költségén épült, 1928-ban átadott Kecskemét-Kiskunmajsai kisvasút (a keskeny nyomtávú gazdasági vasút) is javította. A tiszaugi híd is befejezéséhez közeledett. Ugyanakkor elkezdődtek a Dunaföldvár-solti híd építésének munkálatai. Ezzel megoldáshoz közeledett a nagy terv, a dunántúli részeknek a Tiszántúllal való összeköttetése vasúton és közúton egyaránt. Pest megye déli részének kövezett úton való megközelítése azonban még mindig nem a gazdasági érdekeknek, hanem a politikának volt alárendelve. Kiskunhalasról és környékéről alig járható homokutakon 60-70 km-ről lovaskocsival szállították a kukoricát Kecskemétre, ahol jobban lehetett értékesíteni. A majsaiak az uborkát hordták hasonló módon Kecskemétre, míg meg nem épült a gazdasági vasút. Kimagasló volt a fölénye Kecskemétnek - Sándor István szerint - a közhivatalok, kulturális, szociális intézmények számát illetően. A már korábban említett törvényszéken, tanfelügyelőségen, pénzügyigazgatási kirendeltségen túl működött itt erdőfelügyelőség, a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kamara 1922-től intézte Pest megye déli részén a mezőgazdaság ügyeit. Népgondozó Kirendeltség, az Államvasutak Osztálymérnöksége, Vegyvizsgáló Állomás, Mértékhitelesítő Hivatal is elhelyezést nyert Kecskeméten. A szociális és egészségügyet szolgálta az Országos Árvaház, a gyermekmenhely, a város nyilvános kórháza, a csecsemőgondozó hálózat, a tüdőbeteggondozó, a fertőtlenítő intézet és a fürdő. Sándor István szerint a kultúra terén - a 3 egyetemi várost kivéve - alig volt olyan vidéki város mint Kecskemét. Voltak a városban fiú és lány gimnáziumok, állami reáliskola, polgári iskolák, fiú és lány felsőkereskedelmi iskolák, tanítónőképző, jogakadémia, vincellérképző. Működött itt kisegítő iskola és siketnémák intézete. A művészeti képzést segítette a művésztelep és a városi zeneiskola. A kulturális érdeklődés kielégítését szolgálta az állandó színház és a „vidéki színvonalat túlhaladó múzeum", a 60-80 ezer kötetre tehető közkönyvtár és 2 mozi. Még szembetűnőbbnek tartotta a cikkíró a város gazdasági fölényét. Szép számmal működött itt pénzintézet, a gazdáknak és az iparosoknak saját székházuk, a kereskedőknek kaszinójuk volt. A talaj nagy része a tervezett új vármegye területén homok - írta Sándor István -, amelyen a megélhetés legfőbb forrása a szőlő-, gyümölcs-, zöldségfélék termesztése, a baromfitartás. Kecskemét a 19. század végétől legfőbb piaca volt a szőlő-, gyümölcs- és zöldségféléknek. 3.000 hl-t befogadó pincészete, 30-40.000 hl-es borközraktára volt. Két konzervgyár dolgozta fel a környék terményeit. A gyümölcs és zöldség exportja 50 éves múltra tekintett már akkor viszsza. Ipara is fejlettnek volt mondható: gyufagyár, gépgyár, rézgálicgyár, több malom működött Kecskeméten. Nagy budapesti gyárak és kereskedők hatalmas raktárakat tartottak fenn. Végül leszögezte: „...nagyfokú elfogultság nélkül bárki kénytelen beismerni, hogy az esetleg kialakuló új vármegye szellemi, egészségügyi, szociális és gazdasági szükségleteit és emelkedését Kecskemétnek megyeszékhellyé kijelölése szolgálhatja a legtökéletesebben és leghatásosabban". Sándor István maga nem tartotta egyhamar megvalósíthatónak a megye kettéosztását, mégis biztatta a város vezetőit: „Kecskemétnek egy a feladata: itthon, Pest megye déli részén s az egész országban a propaganda minden eszközével köztudottá tenni ezeket az igazságokat, hogy a döntés pillanatában minden más megoldás célszerűtlensége minden döntésre hivatott tényező előtt megdönthetetlen igazságként álljon."

46 A belügyminiszter a közigazgatási törvény parlamenti vitájában elismerte ugyan a vármegyék területi aránytalanságát, a kérdést azonban oly súlyosnak tartotta, hogy SÁNDOR István: Megyeszékhely I. - Kecskeméti Lapok 1928. okt. 17. 60. évf. 236. sz. Megyeszékhely II. - Kecskeméti Lapok 1928. okt. 18. 60. évf. 237. sz. Megyeszékhely III. - Kecskeméti Lapok 1928. okt. 19. 60. évf. 238. sz.