Bács-Kiskun megye múltjából 16. (Kecskemét, 2000)

MOLNÁR JÁNOS Baja város népoktatásáról az 1800-as évek utolsó évtizedeiben

elnevezést. Az előbbiek a szerbekhez, az utóbbiak a horvátokhoz állnak közelebb. Időszakunkban a városban területileg is viszonylag zárt nyelvi közösséget alkottak az ún. alvégen: homokvárosban, rókusvárosban és szállásvárosban. Általában körükben és a német anyanyelvűek körében is a két, illetve háromnyelvűség érvényesült. Többségük beszélte a magyar nyelvet is. A város a megyében a magyar ajkú lakosság központjának számított. Az 1890. évi adatok szerint Bács-Bodrog vármegyében a lakosság közel 40 %-a vallotta magát magyarnak, s ezzel a legnagyobb népességnek számított. Őket követték a németek 30 %-ban, majd a szerbek közel 20 %-ban. c) A lakosság foglalkozásának alakulása Természeti és gazdasági adottságai alapján a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés (halászat) mellett a várost az ipara és a kereskedelme jellemezte leginkább a XIX. század második felében is. Ezt igazolja egy az 1894-ben bejegyzett adat. Eszerint Bács-Bodrog vármegyében az ipartestületi tagok száma 715, a segédeké 696, a tanoncoké 699. A megye 21 ipartestületi székhelye közül Szabadka után a bajai rendelkezett a legtöbb taggal. így jött létre az az arány, amely szerint időszakunkban minden harmadik munkavállaló az ipar valamelyik ágában találja meg boldogulását. Ezt követik az ún. őstermelők, a földműveléssel, szőlőgazdálkodással foglalkozók. Ezek a keresőképes lakosságnak mintegy 25 %-át tették ki. A város földrajzi fekvése kedvezett a kereskedelemnek. Már 1696-tól évente 3 vásár tartására kapott engedélyt, amely az idő múltával mind gyakoribbá vált. A kereskedelem biztos megélhetést nyújtott az ebben érdekelt - döntően zsidó - városi polgárok számára. Igen magas arányban éltek a városban a tulajdonnal, szakmával nem rendelkezők. Ők alkották a zsellérek, napszámosok, házi- és időszakos cselédek közösségét, a felnőtt népességnek közel 20 %-át. A foglalkoztatottak között biztos egzisztenciát jelentett a hitelintézetekben, a közlekedésben, a közszolgálatokban és a véderőnél való munkavállalás. d) A lakosság területi elhelyezkedése A víz évszázadokon keresztül meghatározta Baja népességének életmódját, ezen belül is építkezését, területi megtelepedését. A Duna és annak holtága (morotva) a Sugovica megélhetést nyújtott a lakosságnak. Áradásaik alkalmával az alacsonyabb fekvésű területek népességét menekülésre is késztette. Régtől fogva kialakult egy belvárosi mag és több külvárost egységbe fogó települési forma. Az áradásokból természetes védettséget nyújtó belváros a kereskedelemben, a hivatalokban, a tulajdonnal bírók, és a katonaság tiszti karában élők számára volt vonzó lakóhely. A külvárosi „kerületek" döntően a mezőgazdaságban érdekeltek lakóhelyei. Építészetileg a város karaktere évszázadokon keresztül az ország egyik legszebb „földszintes városa" megítélést kapta. A kialakult és elfogadott belvárosi és külvárosi megnevezések beépültek a hivatalok, a már korán létrejött (1697) postai szolgáltatás jelzés rendszerébe. Időszakunkban - 1800-as évek második fele - a város - a külterületi, tanyás településeket ide nem sorolva - 9 kerületre oszlott. Nevezetesen: Belváros, Józsefváros, Istvánmegye, Katonaváros, Kiscsávoly, Rókusváros, Szállásváros, Homokváros, és Szentjános. Jelentős külterület - viszonylag nagy kiterjedésű városi földbirtokkal - tartozott Bajához egy tanyás világ, annak nem kevés állandó és időszakosan ott lakó népességével. Ezen területek elfogadott megnevezései: Pető, Aligvárdi, Livoda, Nagysumma-szállás; Jankó és