Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

ORGOVÁNYI ISTVÁN Az 1956-os forradalom és szabadságharc kecskeméti eseményeinek története

elhárítót vettek őrizetbe Rácz Gyula vezetésével, közöttük volt Herczeg százados, Tóth főhadnagy, Kovács százados, Katona főhadnagy. Tóth Lajos főhadnagyot és Katona főhadnagyot ki is hallgatta a katonai tanács. Tóthot azért, mert állítólag őt terhelte a felelősség a tiszakécskei támadást kiváltó információért, és ő kezde­ményezte a bevetést. Török Béla alezredes megkérte Rácz Gyulát, hogy jelentse fel a megyei ügyészségen, hogy így tisztázódjék, nem ő a felelős Tiszakécskéért. Török Béla állítólag adott ki tűzparancsot, melynek áldozatai is voltak. Állítólag a megyei ügyészség forradalmi bizottsága elé idézték emiatt. November 2. A pártbizottságon Putics József bejelentette az MDP feloszlását. Daczó József és a pártbizottság vezetőségének többi tagja illegalitásba készült. Molnár Frigyest, Erdős Józsefet és Petőfi Sándort bízták meg a párt ügyeinek továbbvitelével, és őket delegálták az alakuló megyei forradalmi bizottság intéző bizottságába. Daczó József távozása után egyébként néhány napig Petőfi Sándor volt a párt első számú helyi vezetője. Délután megalakult az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága is, Kádár János előző napi beszédének hatására. 193 A városi pártbizottság Nagykőrösi utcai épületében körülbelül 70-80 kommunista vett részt az alakuló ülésen a mintegy 200 meghívottból. Az intéző bizottság tagjai: Borsodi György, Gombos Aladár, Daczó József, Molnár Frigyes, Pankovics Józsefné, Petőfi Sándor, Romsics Ferenc, Simó Tibor, Szűcs Béláné, Varga Jenő, Weither Dániel. Később lett tagja a testületnek Dallos Ferenc, Szalóki László, Szabó Lajos, a szakszervezetek tanácsának megyei titkára és Putics József, a munkásőrség későbbi megyei parancsnoka is. 194 A városi forradalmi bizottság ülésén bejelentették, hogy a honvédség 1 vagon zsírt adott a városnak az ellátás elősegítésére. Dr. Rákossy Árpád vezetésével küldöttség érkezett azzal a szándékkal, hogy megalakítják a Politikai Foglyok Szövetségét, amihez támogatást és engedélyt kértek. Tóth László írta alá az engedélyt. Az ügyészségen is bejelentették szándékukat Matuz György ügyésznek. Másnap Rákossy Árpád a Petőfi Népében és a Kecskeméti Lapokbanben felhívást tett közzé, hogy november 4-én, a megyei tanács kultúrtermében jelenjenek meg az érdeklődők, de erre már nem kerülhetett sor. 195 Bognár Ferenc bejelentette a párt pénzének lefoglalását, a pártbizottság lefegyverzését. A párt pénzét a rendőrségen letétbe helyezték, másik részét a pártbizottsági sofőrök fizetésére, a nemzetőrök és a honvédség élelmezésére fordították. Javasolta, hogy az élelmiszerüzemek vegyék fel a munkát, a Barneválhoz ki is ment, hogy tárgyaljon erről. Sürgette, hogy a határozatokat ne csak meghozzák, hanem hajtsák is végre. A pártok szervezését nem tartotta égetően fontosnak. Imre Gábor alezredes bejelentette az ávósok letartóztatását, valamint azt, hogy az ÁVH iratait lefoglalták, és zsákokban átvitték az ügyészségre. Határoztak arról is, 193 TAJTI Erzsébet szerk. 1995. 21-31. 194 BÁRSONY Ferenc szerk. 1983. 9-27. 195 OSZK412. 12. B 1830/1958. dr. Rákossy Árpád pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom