Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

KEMÉNY JÁNOS Baja város közoktatásügye a tanfelügyelő közigazgatási bizottsághoz intézett jelentéseinek tükrében 1876-1890

lyában szóvátette, miszerint a két osztály számára nem készítettek külön órarendet, de más iskolákban is előfordult ugyanez. 1879-ben a külvárosi római katolikus iskoláknál a tanfelügyelő metodikai hiányosságokat észlelt. Sok változás e téren sem történt, a tanfelügyelő 1888-ban a központi római katolikus elemi fiúiskolában azt tapasztalta, hogy a nyelvtan tanításánál az egyes osztályokban egymástól eltérő definíciókkal gyötrik a gyermekeket, ami a tanulás rovására megy. Felvetette a külterületi és a belterületi iskolák tanterve közötti összhang megteremtésének a szükségességét is. A külterületi iskolák tanulói közül néhányan a felsőbb osztályokat a belterületi iskolákban fejezik be, ez pedig megkövetelné, hogy az egyes iskolák mind pedagógiai, mind pedig didaktikai szempontból azonos eljárást kövessenek. Mindez annak ellenére alakult így, hogy az oktatás egységes színvonalát célzó miniszteri rendeletek és tantervek léteztek. A tanfelügyelő gyakran szembesült azzal a ténnyel, hogy a tantárgyakat nem az előírt óraszámban tanítják, sőt egy adott tárgyból több osztály ugyanazt az anyagot tanulja. 1880-ban a belvárosi római katolikus fiúiskolában a történelmet és a természetrajzot a 4. osztály együtt tanulta az 5-6. osztállyal. Ugyanitt csak névleges tornatanítás folyt, az első félévben összesen 2-4 órában. Tetten érhető a tanfelügyelői jelentésekben a nemzetiségek elmagyarosítására való törekvés is. A homokvárosi iskolában az anyanyelvükön tanultak a bunyevác tanulók, de a szállásvárosi iskolában, ahol folytatták a tanulmányaikat, az oktatás nyelve a magyar volt. A tanfelügyelő több jelentésében is elégedettségének adott hangot, amiért a szállásvárosi iskola bunyevác gyermekeinek többsége magyarul felelt az általa feltett kérdésekre. Gond és megoldásra váró feladat tehát volt elég, de tagadhatatlanul érezhető a jobbításra való törekvés, a tanfelügyelő által képviselt szakszerűség fokozatos érvényre jutása. Ismétlődő látogatásai, a városi tanácshoz és az iskolafenntartóhoz egyaránt eljuttatott észrevételei nem maradtak hatástalanok a népoktatási törvény kiadását követő nehéz években. A tanulmány megírásával az volt a célom, hogy az 1876. évi 6. törvénnyel létrehozott közigazgatási bizottságok egyik szakértő tagjának, a tanfelügyelőnek a jelentései alapján felvázoljam Baja város 1876-1890 közötti tanügyi helyzetét. A kép nem teljes, elsősorban azért, mert a város életében rendkívül fontos szerepet játszó, 1879-től a ciszterciek kezében lévő gimnáziumban és az 1870-ben felállított állami tanítóképzőben folyó oktatásról nincsenek benne adatok, mivel ezek figyelemmel kísérése a tanfelügyelőnek nem volt feladata. Másrészt azért sem teljes a kép, mert a tanfelügyelői jelentések minden részletességük ellenére is meglehetősen sablonosak, csak bizonyos adatokra térnek ki. Ráadásul sem a tanfelügyelői jelentések, sem a részletes statisztikai adatokat tartalmazó összesítők nem maradtak meg hiánytalanul. A tanulmány csak a megmaradt iratokat teheti és vállalt feladatának megfelelően teszi is vizsgálata tárgyává. A kép más források felhasználásával kiegészíthető és árnyalható, de így is képet ad a város alsó fokú oktatási intézményeiről és az azokban folyó munkáról.