Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

KŐHEGYI MIHÁLY Adatok és okmányok Madaras történetéhez (1526-1856)

mikor és miképpen vonultak ki, erre részletes adataink nincsenek." A beköszöntő tél miatt ezzel az 1686-os sikeres harcok be is fejezó'dtek. A másfél évtizedig hullámzó, váltakozó szerencsével folyó küzdelemnek a zentai győzelem, majd a karlócai béke (1699) vetett véget. A császári katonákat a Bácskában iszonyú pusztítás képe fogadta. Megyényi területen nem találtak élő fát. Ellenben a fű és a tömött, összefüggő bozót oly magasra nőtt, hogy a lovasság kényszerült rajta utat törni és taposni a gyaloghad számára. A messze terjedő síkságon néma csönd uralkodott. Egész napi járóföldön alig lehetett találni e hatalmas térségen emberi hajlékot vagy emberi tevékenység nyomát, legfeljebb ittott tűnt fel egy-egy pásztor nádkunyhója.

100 Ahol egykoron sűrűn állottak a népes falvak, ott most elpusztult templomok romjai tünedeztek fel az úttalan, tágas láthatáron. De a nép, mely azokat építette, eltűnt. A helységek nyomát betakarta a dunai áradás, a szél, a futóhomok és helyüket benőtte a fű. A természet elvadulását az évről-évre kiáradó Kígyós patak is siettette. A madarasi árterületek (Paplapos, Kenderáztató, Jezer, Prispa) nádtermő állóvizekké, feneketlen lápos mocsarakká változtak. A nyári forróságban a víz nagyrészt elpárolgott, s buja fű nőtt a helyén. A túlsók nedvesség vagy a szárazság között váltakozó állapot folytán hiányzott az egészséges ivóvíz és fa. Ehhez járultak a mérges, lázbetegséget eredményező kipárolgások, melyek terjedését fokozták a hőmérséklet átmenet nélküli hirtelen változásai.

101 Jól szemlélteti a tájat egy török fiú leírása. Osman 1688-ban Temesvár körül került a császáriak fogságába. Ekkor 18 éves volt, nyílt eszű, értelmes gyerek, aki tudott a törökön kívül románul, szerbül és magyarul is. Fogsága történetét népiesen áradó bőbeszédűséggel mondja el vaskos kéziratában. A zsoldosok közvetlenül elfogása után hazaengedték, hogy váltságdíját elhozhassa. Osman becsületesen vissza is tért Szegedre, de innen az osztrák csapatok már átkeltek a Dél-Dunántúlra. Erre ő néhány társával, akik szintén elengedett foglyok voltak, s váltságdíjukat vitték — utánuk eredt. Szegedről Zombornak vették útjukat, tehát nagyjából Madaras és Bajmok területének érintésével tették meg az utat a Tiszától a Dunáig: "Keresztül a puszta és feldúlt Bácskán. Nappal gyilkos hőség uralkodott, de a végtelen síkságon sehol sem volt árnyék található. Innivalónk sem lett volna, ha a katonák táborozási helyükön nem ástak volna kutat, melyekben még volt víz, némelyikben sok, némelyikben csak tetemes mélységben. Ilyenkor összekötöttük öveinket, leengedtük korsóinkat, vízzel telve felhúztuk és ittunk. így vándoroltunk a pusztaságon. Aludni nem tudtunk, mert a kimondhatatlanul sok szúnyogot még nagy réztálcával sem lehetett volna elhajtani éjjel, nappal pedig a meleg és a legyek miatt nem hajthattuk álomra fejünket. Arról 99 SZÁRICS Bertalan, 1897. 107. 100 HORVÁTH Mihály, 1871. VII. 187. 101 Az Alföld, közte a Bácska földrajzi, egészségügyi viszonyairól ACSÁDY Ignác, 1886. 29.