Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Kemény János: A Baja Városi Közigazgatási Bizottság működése 1876-1914

lett a végrehajtásért felelősök minden irányú elfoglaltságával, és ennek megfelelően kellett utasítania az ügyben érintetteket a teendőikre. 6 A bizottságnak kellett intézkedni a közigazgatás bármely területén jelentkező gondok megszüntetéséről, el kellett simítania a különböző vég­rehajtó közegek között esetleg tapasztalható súrlódásokat. Ha az elintézés lehetősége kívül esett a hatáskörén, az illetékes szakminisztériumhoz kel­lett fordulnia. 7 Baja Város Közigazgatási Bizottsága A bizottság megalakulása A közigazgatási bizottságoknak a 41 221/1876. BM számú utasítás értelmében 1876. október 2-án kellett megkezdeniük a működésüket. A belügyminiszteri utasítás felhívta valamennyi közigazgatási bizottságot, hogy intézkedjék a közigazgatási teendők beosztásáról és válassza meg a fegyelmi bizottság tagjait. Az utasítás vétele után Gromon Dezső főispán ismertette a polgármes­terrel az indulással kapcsolatos elképzeléseit. Azt javasolta, hogy a köz­igazgatási bizottság küldjön ki a tagjai közül két választmányt. Az egyik tegyen javaslatot a közigazgatási bizottság hatáskörébe tartozó ügyek át­vételére, a másik pedig készítse el a bizottság ügyrendjének tervezetét. A főispán szerint a két választmányt mielőbb ki kell küldeni, és a javaslatai­kat a lehető legrövidebb időn belül meg kell tárgyalni. 8 A főispán ezért felkérte a polgármestert, hogy 1876. október 9-ére hívja össze a közigazga­tási bizottság első ülését. A bajai közigazgatási bizottság alakuló ülésére ennek megfelelően 1876. október 9-én került sor. Az ülésen a bizottság az ügyviteli szabályzat elkészítésére Häuser Mór polgármester elnökletével egy négytagú választmányt küldött ki, amelynek tagja Tury Mátyás tiszti ügyész és Barasits József, Latinovits Gábor és Szutraely Lipót választott bizottsági tag lett. 9 A választmány a bizottság 1876. november 13-i ülésén ismertette az általa kidolgozott ügyviteli szabályzatot, amely hét fejezetben tárgyalta a bizottság működését és feladatait. Az első fejezet az általános tudnivalókról szólt. Rögzítette, hogy a bi­zottság a főispán mint elnök, illetve helyettese a polgármester vezetése alatt áll. Az ügyeket döntő részben bizottságban intézi, rendes és rendkívü­6. Uo. 14. § 7. Uo. 16. §. A közigazgatási bizottságok feladatairól és szerepéről bővebben ld. a szerző A közigazgatási bizottságok feladatkörének változásai 1876-1914 között című tanulmányát, in: Levéltári Szemle 1991/3. 6-30.1. 8. A közigazgatási bizottság hatáskörébe tartozó ügyek átvételére alakuló bizottságról későbbi adatok nincsenek. 9. BKMÖL. ABaja Városi Közigazgatási Bizottság iratai (a továbbiakban: Bajai kib.) 3/1876.

Next

/
Oldalképek
Tartalom