Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Szabó Attila: Kecskemét adóterhei a XVII. sz. végétől 1848-ig

Összegzés Kecskemét adózási rendszere a vizsgált korszakban szervesen illeszkedett a hódoltsági területek, majd a Habsburg-birodalomba betagozódott Magyarország viszonyaiba. Mint az autonómia magas fokát megszerzett mezőváros saját maga szervezte meg az adóbeszedést, vagyis behajtotta lakosaitól a személyek, az ingó és ingatlan vagyon, a készpénz és a foglalkozás alapján összeírt, illetve kivetett adót, majd lerótta a különböző adófajták összegeit, illetve a természetbeni juttatásokat. Kecskeméten speciális adószámítási eljárásnak számított a hódoltságtól a XVIII. század elejéig az évenként megállapított értékű, jószágokra, malmokra, készpénzre kivetett „vadszám". A későbbi évtizedekben a város is áttért az általános gyakorlatnak számított rovások, „dicá"-k szerinti adószámításra. A személyekre lebontott összeg fizetésének alapjául a családfő - évenkénti összeírásokban rögzített - vagyona és jövedelme szolgált. A lakosság legfontosabb adóalapját 1711-ig a könnyen mobilizálható állatvagyon jelentette, majd fokozatosan erősödött a föld, mint adóalap. Mindezek mellett azonban a XVIII. század derekától a személyi jellegű adó lett a legnagyobb arányú. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető Kecskemét társadalmában egy elszegényedési folyamat, amit jelez a nincstelenek és a saját gazdaságukból megélni nem tudó törpegazdák arányának növekedése és egyúttal a vagyonosabb rétegek arányának csökkenése. A lakosság töredékét (1-3%-át) kitevő armalista nemesi családok zömmel a gazdagabbak közé számítottak. A városnak sikerült elérni azt, hogy ugyanúgy adózzanak, mint a többi lakos, csupán 1799-től a terheiket taxaként fizették. Kecskemétet a vizsgált korszakban többféle adó terhelte. A török-korban - a többi hódoltságbeli magyar településhez hasonlóan - kétfelé adóztak. Az évente tízezer forint körüli adó kétharmada a török részre, 27%-a a magyar földesurak részére, a maradék pedig a püspöki tizedre és a magyar hadiadóra került. A legsúlyosabb időszakot az 1683-tól megindult felszabadító és a kuruc háborúk évei jelentették, amikor több esetben került a népesnek számító mezőváros a teljes pusztulás szélére. 1712-1848 között ötféle adóra fizettek a lakosok. A legsúlyosabbnak a hadiadó (contributio) számított, melynek összege ötezer forintról tizenötezerre emelkedett a polgári forradalomig. A megyei szükségletek fedezésére szedett háziadó a kezdeti néhány száz forintról a korszak végéig a hadiadó összegéig emelkedett. A földesúri cenzus, illetve a megváltakozás után a kamat összege öt-tízezer forintra rúgott. A püspöki tized a megállapodás szerint végig ezer forintot tett ki. Ötödik adónemként járult az előzőekhez a XVIII. század végétől kialakult városi háziadó, amely az összes adó 6-15%-át jelentette. A cenzus és a városi házadó sajátosságához tartozott még Kecskeméten, hogy a város elsősorban személyekre és lakóházakra vetette ki és ezáltal a szegényebb réteget terhelte vele jobban. A polgári forradalom küszöbén a 4742 adófizető család több mint 45 ezer forint értékű adót (főleg