Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Iványosi-Szabó Tibor: Társadalmi ellentétek Kecskeméten 1822 táján

és helyekbe ujjakat ragasztott, sőtt arra is emlékezik, hogy egy ízben két jegyző könyvet is hoztak említett férjéhez ugyan e végre. A 2-um: Jó tanúnak mondja a város mostani könyv kötőjét, Szathmárí Jánost. 3-dik tanú: Szathmárí János 47 esztendős református, helybeli, város könyv kötője, sem nem hallotta, sem nem tapasztalta. Mindazonáltal az el rongyollott protocollumnak tábláit és kötéseit reparálta bent a cancelláriában. Ad 2-dum: A meg nevezett két tanúkon kívül többeket e dologban jó tanúnak lenni nem tud. Az ekképpen elő állított tanúknak ki halgattatások után pedig elé ké­rettettek a városnak több esztendőkrűl szólló mind gyűlési, mind bírói fassionale 150 protocollumai, mellyek is a tanúk jelenlétiekben meg tekintetvén, e következendők tapasztaltattak: Az 1809. esztendei magistralis protocollumban a 44. és 45. lapok kö­zött egy levélnek ki vágása találtatott ugyan, de mivel az azon protocollumnak a város leveles tárházában még fel találkozó fragmentu­mával 151 és az ez alkalmatossággal elé adott eredeti perre írott sententiaval 152 lett öszve hasonlításbúi azzal való megegyező volta tapasz­taltatott, annál fogva e részben semmi tsalfálkodás fel nem forog. Az 1749-ik esztendei protocollumba a 166. és 167. lapok félig be ra­gasztva és bé írva, az 1774-ik esztendei fassionale protocollumban pedig a 328. és 329. lapok között, úgy nem különben a 278- és 279-ik lapok között egy levél kivágva találtatott. Az 1796-k esztendei magisztruale 153 protocollumban a 144. és 145. pa­gina ki van véve, reá pedig más ragasztva. Ugyan abbúl az 196. és 197-ik ki van vágva, és helyébe más ragaszt­va. A subtitulált 154 levélen akkor nótárius Sátor Péter írása találtatik. Szinte abbúl a 277. és 278. lap között egy pagina 155 ki van vágva, a be­lé ragasztott levélen, amint elő adatott, az akkori nótárius Tormássí Ádám írása vagyon. Tsak ugyan abbúl ki van vágva a 309. és 310. pagina, a helyébe ra­gasztott levélen pedig Sárossí nótárius írása lattzik. Végtére szinte azon protocollumban a 323. és 324-ik pagina kivágva találtatott, a helyette subtitulált levélen fent említett Sátor Péter, akkori nótárius írása vagyon. 156 Mind ezekre nézve a városnak mostani könyv kötője, Szathmáry Já­nos kihalgattatván, azt nyilatkoztatta ki, hogy ő az érdeklett 1796-túl 150 Tanú vallomás. 151 Töredék, fogalmazvány. 152 ítélet. 153 Tanácsi jegyzőkönyv. 154 Szóban forgó, említett. 155 Oldal, lap. 156 Sátor Péter az ellene felhozott panaszokkal kapcsolatosan azt kérte, hogy írásban vá­laszolhasson. A bizottság kérését teljesítette. I. 133-134.

Next

/
Oldalképek
Tartalom