Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)
Iványosi-Szabó Tibor: Társadalmi ellentétek Kecskeméten 1822 táján
pénzben 20 el költötte, számos és nemessebb lovakbúi álló ménesét el kótyavetéltette 21 , a köz malmokat el adta, mellyekért szinte nevezetes summát bé vett, 22 hanem a mi hallatlan, a község nevében 700 ezer ttoknál többre menő adósságot tsinált. 23 közül, illetve ezek rokonai közül kerültek ki, így a részrehajlás gyanúja nem indokolatlan. I. 144. A szegényebb gazdák közül igen kevésnek volt jelentősebb nyája. Ennek ismeretében nem lehet meglepő, hogy a juhok szájpénzével kapcsolatosan több komoly szabálytalanságra is fény derült. Az egyik, és legnagyobb mulasztást oly módon követte el a tanács, hogy „A juhok öszve írása ritkán és akkor is tökéletlenül történik". A következő mulasztást akkor követte el, amikor „a helybeli bé vett szokás szerént ezen pénznek beszedése" is a borbíró feladata lett, aki „tsak azon lakosokat, és azoknak juhait jegyzi fel, kik a pénzt maguktul be hozzák, ellenben, akik ezt elmulasztják, sem fel nem jegyeztetnek, sem pedig abbéli kötelességeknek teljesítésére nem szoríttatnak". Nem lehet véletlen, hogy „a hivatalbeliekből is sokan ezen fizetéstől felül érdekelt oknál fogva elmaradnak". I. 147-148. A deputáció e téren is talált számos mentséget a magisztrátus javára. Megállapította többek között, hogy „minden puszta 600 forintért árendáltátik ki a lakosoknak, minden járást egy előkelő lakos szokta kivenni, a ki az érdeklett summát a város cassájába be fizetni tartozik. Eő repartiállya ezen summát a vele együtt gulyát tartó lakosok közzé, és ő szedi be ezen pénzt a lakosoktúl is". A tanács által rendelkezésre bocsátott számadások alapján viszont az is egyértelművé vált, hogy az 1814-15., illetve az 1820-21. években a marhajárások után 16800 forintot kellett volna bevételezni, és ezzel szemben a tanács csak 9694 forintot szedett be a gazdáktól. Tetézte a tanács mulasztását az, hogy az 1821-22. évben a „számadó gazdák mind ezideig egy kraitzárt sem fizettek bé a város cassájában", ami annál inkább feltűnő lehetett, mivel a szóban forgó „barom járásokat többen a tanács béliek közül bírják, kiknek részben bizonyított késedelmességek helytelennek találtatván". A bizottság éppen ezért a hátralék beszedésére szólította fel a tanácsot. I. 144-147. Conventios pénzt a váltócédulákkal szemben különböztették meg. Az előbbi a hagyományos nemesfém, pengő forint, az utóbbi papírpénz. Ennek értéke az infláció hatására romlott. A ménes 1809-ben történő eladását a lakosság azért sérelmezte, mert „ezen eladás a közönségnek megkérdezése nélkül" történt, illetve, hogy a ménes jobb lovait a „kótya-vetyére" nem hajtották be, hanem azt Sárközy Pál, Sárközy Benjamin, Fekete Sándor, az akkori főbíró és Kiss Pál átlagosan 100 forintos áron megvette. Ugyanakkor az a vélekedés is elterjedt a városban, hogy az eladás időpontjára a ménes lovai már kigyógyultak a rühből, és a tanács nem számolt el a ménes árával. A ménes értékét növelte a lakosság szemében az is, hogy II. József a város lótenyésztése érdekében tett erőfeszítéseit egykor azzal honorálta, hogy egy mént ajándékozott a város számára a nemesítés érdekében. A magisztrátus azzal magyarázta a ménes felszámolásának szükségességét, hogy annak fele a rühösségben megdöglött. Egykori iratokkal bizonyította, hogy szabályszerűen árverésen értékesítették az állományt, a befolyt összeget pedig folyó kiadások fedezésére használták fel. A bizottság a tanács eljárását és magyarázatát elfogadta, bár a ménes felszámolását sajnálatosnak tartotta, mivel „maga a deputatio is tapasztalta, hogy Ketskeméth városában a ló-faj nagyon el allyasodott, melynek nemesítése múlhatatlanul megkívántatik". I. 149-153. A malmok eladásával kapcsolatosan azt kifogásolta a lakosság, hogy az értékesítés nem körültekintően történt, hisz Kis Pál azt a malmot, amelyet 4200 forintért vásárolt meg hamarosan 14000 forintért értékesítette. A befolyt pénz felhasználásával kapcsolatosan is merültek fel súlyos kétségek. A tanács azzal magyarázta a malmok eladását, hogy „ezen malmokat egy ízben árendába adta, mivel az azoktól bé vett esztendei árenda ... szembetűnő hasznot nem adott", célszerű volt azok értékesítése.
