Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Iványosi-Szabó Tibor: Társadalmi ellentétek Kecskeméten 1822 táján

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Társadalmi ellentétek Kecskeméten 1822 táján A magyar rendi társadalom évszázadok óta több súlyos ellentétet cipelt magával. Az árutermelést és pénzgazdálkodást, a polgári fejlődést gátló kiváltságok felszámolása vagy legalábbis mérséklése már az előző évszázadokban is a társadalmi progresszió fontos követelménye volt. Európa nyugati részében a XVTII-XLX. század fordulóján a tömegek alulról jövő nyomása vagy a reformer politikusok célratörő eljárása révén a gondok nagyobb részét sorra meg is oldották. Magyarországon viszont a nemesség sikerrel szállt szembe II. József társadalmi reformjaival, és további évtizedekre konzerválta a társadalmi és gazdasági fejlődést gúzsba kötő ősi kiváltságait. Még a napóleoni háborúk lezárása után is megnyugodhattak a rendi kiváltságok haszonélvezői, hogy jó ideig nem fenyegeti komoly veszély féltve őrzött előjogaikat, de ugyanakkor egyre nehezebben viselték el azokat a gazdasági korlátozásokat, amelyek birtokaik modernizálását és termékeik értékesítését mind érzékenyebben zavarták, hátráltatták. Elégedetlenségüket fokozta az, hogy szaporodó sérelmeik orvoslásának az országgyűlések hiányában nem tudtak megfelelő fórumot teremteni. A magyar középnemességnek az a része, amely a legműveltebb és leginkább öntudatos volt, a nemzeti és a gazdasági sérelmei mellett mind jobban figyelt a kiváltságokból kirekesztettek érdekeire is, és évtizedes tapasztalataik alapján egyre tisztábban látta, hogy a nemzeti célok elérése is csak a legfontosabb társadalmi gondok orvoslása révén történhet meg. A feudális viszonyok, a rendi kiváltságok XVIII. században történő felújítása és konzerválása leginkább talán a mezővárosok lakosságát irritálta, bár a jobbágyfalvak is hosszú harcokra kényszerültek uraik újabb követeléseivel szemben. Az úrbéri rendelet végrehajtása során közülük sokat fosztottak meg korábban megszerzett kiváltságuktól, de legjobb esetben is éveken át kellett harcolniuk földesuraikkal azok megvédéséért. A jelentősebb mezővárosok agrár lakossága már többször megízlelhette a közös fellépés sikerét is az előző évtizedekben. Az a tét amelyért harcba szállt, az esetek nagy részében igen jelentős volt, és anyagi ereje is megvolt már ahhoz a XVIII. század második felében, hogy számottevő áldozatokat is tudjon ennek érdekében vállalni. Kecskemét a század végéig a lakosság adóinak növelése révén sorra megváltotta földesúri terheit, kivéve a legnagyobb földesurát a Koháry családot, és ettől kezdve a város magisztrátusa gyakorolta a földesúri