Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor A NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN 1700-1850

pülés során fellelni. A lakosság száma katasztrofálisan lecsökkent. A tönkretett, elvadult egykori kulturtáj riasztóbbá vált az ősvadonnál, hisz megszűnt a természet egykori egyensúlya. 1717-ben Savoyai Eugén egy angol hölgyet azzal kívánt lebeszélni arról, hogy Magyarországon keresztül utazzon, hogy felhívta figyelmét: Buda és Eszék között egyetlen házat sem fog találni. Az intelemre nem hallgató és az utazást mégis vállaló Wortleyné későbbi levelében megerősítette: „Valóban nincs a világon szomorúbb, mint Magyarországon utazni, kivált, ha meggondoljuk, hogy hajdan a lehető legnagyobb virágzásnak örvendett, és ma ily nagy területen embert is alig láthatni."

2 Még 1731-ben sem sokkal vigasztalóbb a kép:a kortárs Wagner Ferenc leírása szerint is: „A növényzet mindenfelé olyan magas, hogy ha csak a lovasok az utat mintegy le nem hengerelnék, a gyalogost nagyban akadályozná. Széles körben sehol tető, s az embernek még nyoma sem, hacsak a pásztorok néhány nádas kunyhóját nem számítod." Még leginkább azokban az alföldi városokban maradt, nyílt lehetőség az élet folyamatosságának biztosítására, amelyek a török kincstár birtokában maradtak. Bár a Duna—Tisza köze alig felmérhető hátránnyal kezdte a XVIII. századot, és az itt élőkre, az ide települőkre az elemi csapások sora, a társadalmi és gazdasági terhek sokasága nehezedett, ez a század gazdaságilag mégsem a hanyatlás, hanem az egyik legjelentősebb felemelkedés időszaka lett. Nemcsak Kecskemétről, hanem több más alföldi mezővárosról elmondhatjuk, hogy a török kiűzését követő másfél évszázadon belül alakultak ki arculatuknak azon vonásai, amelyek máig meghatározzák legfőbb sajátosságaikat, belvárosaiknak hangulatát. A város lakosságának gazdálkodással kapcsolatos körülményei a XVIII. század első felében alig módosultak az előző évtizedekhez képest. A leglényegesebb változás 1718 után a nagyobb katonai egységeknek a környékről való eltűnése volt, ami lehetővé tette a békés termelő és alkotó munkát. A hódoltság és a háborúk következtében elnéptelenedett puszták továbbra is évtizedeken át a város rendelkezésére álltak bérletek formájában. A XVI. század végén még csak néhány pusztát tudtak bérelni, de a török kiűzésekor a kezelésükben lévő legelők közül csak a kun puszták száma 17 volt. A XVIII. században viszont előfordult, hogy 32 kun pusztán és több más tartósan bérelt területen folytatta a város lakossága a távoli országokban is ismertté, híressé vált marha- és lótenyésztését, melyből legfőbb jövedelme származott még ekkor is. Kecskemét-Orkény-SzegedHalas négyszögben, egész megyényi területen bolyonghattak az itt lakók gulyái, gyarapodhattak méneseik. 2. SZAMOTA István: 1891. 445-446.