Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)
Iványosi-Szabó Tibor A NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN 1700-1850
zett a szőlőtelepítés lehetősége. De a legelőterület kurtítása miatt olyan arányú társadalmi feszültség keletkezett, hogy a földesúrnak kellett közbeavatkoznia. Ennek döntésében végül az állattartásban érdekeltek is megnyugodtak, és így legalizálódott, majd bővült a Szolnoki hegynek nevezett részen a szőlőtelepítés, 147 Az adóösszeírások is egyértelművé teszik, hogy valóban igen széles körben termesztettek a városban szőlőt. Az 1707-es összeírásba felvett 663 adózó közül 529 háztartás termelt olyan mennyiségű bort, amely már adókötelessé vált (79,8 %). Több mint figyelemre méltó, hogy a legkisebb vagyonnal rendelkező rétegen, a törpegazdákon belül is 77 %-nak volt szőlője. A kisgazdák 91 %-a, közepes gazdák 98 %-a, nagygazdák között pedig egy kivételével mindegyik maga termelte meg borszükségletét. A század derekáig a nagy járványok ellenére a bevándorlások hatására is rohamosan nőtt a város lélekszáma. Mivel a letelepülők többsége csaknem földönfutóként érkezett ide, eleinte cselédként, napszámosként vagy mester legény ként kezdett itt dolgozni, 1757-re a teljesen vagyontalanok száma a korábbiaknak tízszeresére nőtt, ami csaknem félezer háztartástjelentett. Bár igen sokan viszonylag gyorsan tudtak önálló egzisztenciát teremteni maguk számára, az ingatlanok szerzése nem ment zökkenők nélkül. A közel másfélezer háztartást képező törpegazdák között a szőlővel rendelkezők aránya számottevően csökkent, de még ekkor is 56,7 %-uk saját szőlőjét művelte. A több mint félezer kisbirtokos között viszont még 83 % szőlős gazda volt. A középgazdáknál ez az arány 93 %, a nagygazdáknál pedig 98 % volt. Tehát megfogalmazhatjuk azt, hogy a háztartások 60 %-a foglalkozott valamilyen szinten szőlő- és gyümölcstermeléssel, ami egy alföldi városon belül még mindenképpen igen magas számnak mondható. Bár a század második felében a bevándorlás üteme részben az ország egészében lezajlott gazdasági és politikai változások, részben a város korlátozó intézkedései miatt lelassult, az adóztatás végett nyilvántartásba vett háztartások száma mégis csaknem 40 %-al nőtt egy negyed századon belül. 1786 után a növekedés tempója tovább csökkent ugyan, de még így is a század derekára közel 60 %-os további gyarapodás tapasztalható. Érthető, hogy a szőlőingatlant szerzők aránya, mértéke nem tudott ilyen ütemben gyarapodni, és az egyes vagyoni rétegeken belüli birtokarányok is átrendeződtek. 1780-hoz viszonyítva a szabadságharc idejére az abszolút 147. Az 1691. május 6-án kelt rendelet 3. pontja: „Az mi a szőlő hegyek dolgát illeti, jóllehet a Szolnok fele a várastul járó utt mellett jobb kez felőlis az kitt Szár homokának hittak, annakelőtte mind marha járó s szabados pascuatio volt, és azt a darabot némely privat emberek az város rendelése kívül árkolták s fogták fel szőlőnek. Mindazonáltal mint hogy szaporodik a váras lakosa s népe, hogy szegénynek jusson szőlő, az mint lehet, és ne panaszolkodhassék, consential a város, hogy azon Szár homok nevű hely szőlő hegy legyen, de úgy, hogy azok között oszollyon fel, kiknek másutt szőlejek nincsen..." IVANYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/a 43.
