Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor A NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN 1700-1850

hiányában itt még lényegesen kezdetlegesebb módon történt mint a gazdaságilag fejlettebb vidékeken. A cséplés helyett, amit rendszerint fedett csűrökben végeztek a Dunántúlon, Kecskeméten a szabad ég alatt lovakkal hajtották végre a nyomtatást, a szemek kipergetését.

74 Ennek a sok szempontból elég kezdetleges eljárásnak is volt nemegy előnye. Ezek közül az egyik a gyorsaság. Jobbára már az őszi esőzések előtt elfogyott a nyomtatni való gabona. Ritkaság számba ment, hogy fagyban is kellett volna nyomtatni, bár ezt is lehetővé tette ez az eljárás. A másik előny a viszonylagos olcsóság, amely az állandó tőkehiánnyal küzdő alföldi mezőgazdaság esetében igen fontos szempont volt. A nyomtatás idő és energia igényességét érzékelteti az az 1756-ban megkötött egyezség, amely szerint a „Vacsi kölest a kötöttet hatodán, boglyába valót hetedén fogják nyomtatni..."

75 Csűrök helyett csak keményre döngölt föld kellett, amelynek repedéseit marhavérrel öntözték a szérűkön.

76 Még a reformkor végén is csak vágyként fogalmazta meg a város egyik jeles gazdája, a civilizáltabb, és gazdaságosabb eljárás meghonosításának lehetőségét: „Tágas, bátorságos és fiókokkal ellátandó pajta, hova mind a szalmás élet gabona, mind különösen az el nem maradható bükköny és hasznos muhar s több takarmány különböző fiókokba bérakattatnának, nagyon megkévántatna, hol aztán esős időben is akadály nélkül csépelni, zsúpját czélszerűen használni, kezelni s pénzzé fordítani lehetvén. ,,

77 A megtermett és betakarított gabona tárolása nagy tömege miatt mindig is komoly gondot okozott a termelőnek és a kereskedőnek egyaránt. Az ipari forradalom előtt a legtöbb gazdaság vermekben tárolta a különféle gabonát. A XVIII. század derekán még az esztergomi főkáptalan birtokain is 98 %-ban vermekben tárolták a szemes terményt. Vidékünkön egészen a polgári forradalomig általánosnak mondhatjuk ezt a gyakorlatot. A gabonavermek sajátos formát kaptak. Ezeket palackként bővülő szűk nyakkal nem egyszer 5-6 ölnyi mélységre ásták. Az üreget szalmával alaposan kiégették, hogy fala megfelelően száraz, kellően szilárd és lehetőleg jól szigetelt legyen. Ezekben a vermekben több esetben 5-10 évig is tároltak terményeket, de előfordult ennél hosszabb tartamú tárolás is.

78 A hosszabb tárolás az esetek nagy részében komoly károsodást idézett elő a gabonában. A 8-9 évig tárolt gabonát, mégha időnként szellőztették is a vermet, annyira átjárta a doh és a föld szaga, hogy értéke erősen megcsappant. Ilyen esetekben ürmöt, diófa, bodza vagy más erős szagú falevelet szórtak rá, de legtöbbször már ez sem segített.

79 74. KUBINYI Ferenc — VAHOT Imre: 1853. 107-108. 75. XV. 4. Szabó Kálmán feljegyzése az egykori jegyzőkönyv szeptember 21-i döntéséről. 76. GAÁL László: 1978. 243-244. 77. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/c 112-113. 78. Egy 1814-ből származó feljegyzés szerint: „Udvarunkban egy verem tisztabúzát találtunk, amint atyám emlékezett, 1770 esztendőbül való volt, a közepében találtatott mégjó búza." SZILÁGYI: 1990. 79. GAÁL László: 1966. 311., iU. 1978. 248.