Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)
Tanulmányok, feldolgozások - KŐHEGYI Mihály — Merk Zsuzsa: A bajai születésűek névváltoztatásai (1895-1945)
Igen magas a változtatások száma 1945-ben, s ez nemcsak Baja esetében igaz, amit bizonyít, hogy 1945. február 23-ai keltezéssel az Ideiglenes Kormány rendeletet ad ki (5.151/1945) a névváltoztatás szabályozásáról. Ennek bevezetőjében ez olvasható: „. . .az újabban tömegesen beérkező kérelmek nem engedélyezhető neveket tartalmaznak.'' 7 Magyarországon még folytak a harcok, mikor megjelenik a kormányrendelet, mely az 1933. évi kiegészítése. Lényegesen nem módosítja azt, csupán a névváltoztatás céljára kért erkölcsi bizonyítványok kiállítását szabályozza, s ezen van a hangsúly, nem pedig azon, hogy sok a nem engedélyezhető név a kérvényeken. „Az erkölcsi bizonyítványok kiállításához az előéletet 1939. január l-jétől vizsgálják büntetőjogi és politikai szempontból." 58 Az előélet igazolásának határidejéből kitűnik, hogy valójában a háború alatti magatartást kérik számon a néwáltoztatóktól. Az új hatalom így igyekezett kivédeni, hogy új név mögé bújva elrejtőzhessenek azok, akik politikai szempontból megbízhatatlanok, vagy egyéb bűncselekmény elkövetésével vádolhatók. A tömegesen beérkező kérelmek azonban azt mutatják, hogy nemcsak a főbenjáró vétkeket elkövetők igyekeznek megszabadulni nevüktől, hanem olyanok is, akiknek lelkiismeretét semmilyen bűn nem terheli. Magatartásukat a félelem határozza meg. A név alkalmas arra, hogy az ember származására utaljon, és pusztán ez alapján is büntethető lehessen valaki, amint erre már 1944 végén volt is példa. Bajáról és a környékbéli falvakból — az ország keleti területéről —, ahol úgy tűnt már befejeződött a háború, emberek százait, köztük fiatal fiúkat, kisgyermekes anyákat hurcoltak el az ukrajnai szénbányákba, s ez a német nevűeket érintette elsősorban. 59 A régi név típusát vizsgálva 1945 és 1949 között, a következő eredményt kaptuk. (L. IX. táblázat) • 57. A belügyminiszter 1945. évi 5.151. BM sz. rendelete. MRT 1946. 58. Uo. 59. A Baja környéki falvakban a németek deportálásáról szóló visszaemlékezések TIM Adattár, 1133.89. -Területünkre vonatkozó feldolgozás TÓTH Ágnes 1989. 16-18. — MERK Zsuzsa 1989.