Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Tanulmányok, feldolgozások - PÉTERNÉ FEHÉR Mária: Az első követválasztás Kecskeméten

vfrt-ért is vették abban az időben. A házak, a háztelkek átlagértékét nem lehetett megállapítani azért sem, mert az függött egyrészt attól, hogy a város melyik részén feküdt, másrészt pedig a keresleti-kínálati viszonyoktól. A választójog birtok alapján történő megszerzésénél nem vehettem figyelembe tehát a házak értékét, mert az összeírás, de más források sem adtak erre lehetőséget. Az árendás házakat külön rovatbán tüntették fel. Az összeírás következő rovata a szántó. A szántóknak, kerteknek a területét vették fel, egységként 1 holdat számítva. Tehát a házzal bíró lakosok a föld területe után adóztak, nem vették figyelembe a föld minőségét. Pedig a város körül elterülő szántók nem voltak azonos minőségűek. (Az 1828-as összeíás kapcsán a város és lakosai vagyoni- és jövedelmi viszonyaira vaonatkozó kérdésre adott „Felelet"-ben megállapították, hogy a város határában fekvő szántóföld 3 osztályba sorozható. Az egész területnek akkor csak 1/6 része volt elsó osztályú fekete és folyvást szántható föld, 2/6 része másodosztályú, tehát homok ugyan, de a szél erejének egészen kitéve nem volt, így hébe-hóba szántható volt. (H. Pálfy Ilona tanulmánya alapján.) Jó minőségűnek számított a városi kertföld, vagy városföldje, az úrréti terület, a többi gyöngébb. Az összeírásban azonban nincs utalás a földbirtok fekvésére, minőségére vonatkozóan, csak a területet vették figyelembe. Az összeírásban a következő adózási alap az árendás föld. Kecskemét hatalmas kiterjedésű pusztákat bírt, vagy bérelt már a 17. sz. óta. Gazdaságpolitikájának alapja az volt, hogy a közköltségen megszerzett pusztákat kiosztotta a lakosok között örök áron, vagy haszonbérbe. Haszonbéres földet csak azok kaphattak, akik megfelelő igaeróvel rendelkeztek, s azoktól, akik nem fizették rendesen a haszonbért, a város tanácsának jogában állt elvenni a földet és megbízhatóbbnak átadni. 1848-ban Kecskeméthez tartozott Szt. Király, Szt. Lőrinc, Monostor, Bugac, Péteri, Alpár és Borbáspuszta. A népösszeírás szerint kint a pusztákon 2.077 fő élt, főleg zsellér- és kertészcsaládok. A városi lakosoknak a pusztákon, szőlőkben való kintlakást számos statútum tiltotta még ebben az időben. Az árendás földek minőségére vonatkozóan sincs utalás az összeírásban, mértékegység itt is az 1 hold. A lakosság a szőlők után is adózott, az összeírásban ez a következő rovat. Itt is a szőlő területe az adóalap. A szőlőterület nagyságát annak alapján rögzítették, hogy hány ember tudta egy nap alatt megkapálni. Mégis eltérnek a vélemények , milyen nagyságrend értendő egy „kapa" vagy „kapás" szőlőn. (Az 1828-as összeírásban 1 kapás szőlőt 1/6 holdnak vettek, 1868-ban 200 négyszögölnek felelt meg 1 kapa szőlő. Debrecenben a 19. sz. elején 1 kapa szóló 250 négyszögölnyi területet jelentett. — BALOG I.) Adóalap volt a malom és a „kazán" is. A kazán kifejezés alatt a mezőgazdaságra épülő „feldolgozó iparnak" minősíthető pálinkafőző üstöket érthették. Az adó- és számadáskönyvekben 1662-től rendszeresen találhatók erre utaló adatok. Az összeírásban a kazánok számát tüntették fel, nem számoltak az abból eredó jövedelemmel. A malmoknak szintén a számuk került az összeírásba, itt sem tettek különbséget, hogy a mezőgazdasági tevékenység milyen ágához kapcsolódott a malomipar. Pedig a 19. sz. elején működtek Kecskeméten szárazmalmok, technikailag igényesebb szélmalmok, sót a 18. sz. egyik legfontosabb tömegfogyasztási cikkét feldolgozó köleshántoló malmok is. Az ipari tevékenység is adóköteles volt 1848-ban, erre utalnak az összeírás utolsó rovatai. Ezek alapján ugyan nehéz lenne feltárni a város iparszekezetét, mert csak „mesterség 1., 2. és 3." kategóriákat különböztettek meg. Nincs utalás az iparűzésnek sem céhes jellegére, sem a különböző szakmákra. Nem kellően bizonyított tény, de a források azt látszanak igazolni, hogy a „mesterség 1." kategóriába azok az iparosok tartoztak, akik 2, vagy több legényt alkalmaztak, a „mesterség 2."-be, akik legalább 1 legényt alkalmaztak, és végül a „mesterség 3."-ba azok, akik egyedül, esetleg csak inasokkal vagy családtagokkal dolgoztak. Az összeírás kategóriái tehát, amelyek a vagyon- és jövedelem, valamint más cenzusok értékeit tartalmazták a házzal bíró lakosok esetében a következők voltak: házszám, név, együttlakók, szolga, szolgáló, jármos ökör, fejős tehén, meddő tehén, 3 esztendős, 2 esztendős, tavalyi marha, hámos ló, méneses ló, 3 esztendős, 2 esztendő, sertés, juh, ház, árendás ház, szántó, árendás föld, szőlő, kazán, malom, mesterség 1., 2., 3.