Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

MOLNÁR Attiláné: A paraszti vagyon összetételének alakulása Kecskeméten 1655—1769-ig a végrendeletek alapján

az állomány kb. felével rendelkeztek, a hatvanas évekre annak több mint kétharmadát birtokolták. Bár kétségtelen, hogy ezen lóállománynak nem csekély hányada ún. méneses ló volt, tehát az igavonásra még nem használták, mégis a vagyoni megoszlást ez is érzékelteti. Ha figyelembe vesszük mindazt, amit a nagyállattartással kapcsolatosan korábban már jeleztem, kétségtelenül megállapítható, hogy az e területen jelentkező válság mindenekelőtt a kisebb vagyonú rétegeket sújtotta. A bérleti díjakat nyilván ezek tudták nehezebben biztosítani, a puszták megszerzéséért folytatott versenyben ezek maradtak alul. A fentiek mellett még egy igen fontos tényre kell a figyelmet ráirányítanom. Az ökrök és a lovak számának alakulása nemcsak azt érzékelteti, hogy a nagygazdák fölénye egyre kézzelfoghatóbbá vált, hanem azt is, hogy a növénytermesztéshez szükséges igaerőt is elsődlegesen a jobbmódúak tudták előteremteni. így nemcsak a nagyállattartáson, hanem a növénytermesztésen belül is egyre jobb pozíciókat tudtak kiépíteni maguk számára. Különösen meggyőzővé válhat e megfogalmazás, ha figyelembe vesszük azt, hogy a városi statútumok értelmében szántófölddel csak olyan gazdák rendelkezhettek, csak azok kaptak bérletet a várostól, akiknek megfelelő számú igásállatuk is volt.

26 Ezen tényezők kölcsönhatása érthetően fokozott mértékben hozzájárulhatott a mezőváros lakosai között a vagyoni rétegződés erőteljesebb növekedéséhez. A nagyállattartás mellett e vidékre az egyik legjellemzőbb fogalalkozás volt a juhtenyésztés. A legrégebbi defterek is jelentős juhászatra engednek következtetni. 1546-ban 16 birkás gazdát vett nyilvántartásba a defterdár, akiknek 3756 juh után kellett adózniok. A juhászok száma pedig 11 volt, és mellettük 13 családtag is segédkezett a jószágok gondozásában. 1562-ben 41 juhos gazdának több mint 10 ezer juh után kellett adót fizetnie.

27 A XVII. század második felében a dézsmabárányok alapján kapunk képet a juhtenyésztés méreteiről. 1662-ben 30 gazda 449 dézsmabárányt adott le. 1680-ban 96 juhos gazda 693 dézsmabárányt szolgáltatott be.

28 Bár pontosan nem lehet ezek alapján a juhok számát megállapítani, joggal tételezhetjük fel, hogy az állomány nem csökkent, hanem valamivel talán még nőt is a hódoltság utolsó éveiben. A végrendeletekben is jelentős arányban emlékeznek meg juhok, illetve nyájak sorsáról, örökítéséről. Igen figyelemre méltó, hogy a juhokról végrendelkezők aránya nem csökkent, hanem 1711 után ugrásszerűen nőtt, majd később is minimális emelkedést jelez minden más állattal szemben. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy ez az igénytelen háziállat többféle26. BKML, IV. 1504. a/2, II. LXV. 27. Mészáros: i.m. 86—88. 28. Iványosi: A bérek alakulása Kecskeméten 1662—1686. 342.