Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])
IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780
fő), közbiztonság és a segédszemélyzet tagjai (47 fő), cselédek (13 fő), tizedkocsisok, csőszök (21 fő) stb. volt. 73 Ugyancsak keveset módosít az összképen a néhány főből álló értelmiségi csoport, amely gyakorlatilag lelkészekből, prédikátorokból, tanítókból és tanárokból tevődött össze. A városon belül időről időre módosult a gazdák és a zsellérek aránya: 1780-ban a gazdák a háztartások 69,6, a zsellérek 30,4%-át alkották. A század második felében hasonló arányokat találunk. A zsellérek számának aránytalanul nagy növekedése egy mezővároson belül érzékeltetheti az elszegényedés fokát is. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kettő között nincs mechanikus és szigorú összefüggés. Kétségtelen, hogy az elszegényedés a XVIII. század utolsó harmadában Kecskeméten is, mint a legtöbb alföldi mezővárosban igen feltűnő arányokban mutatkozott. Az is nyilvánvaló viszont, hogy a zselléresedés nem öltött olyan szertelen méreteket, mint amit a II. József-féle összeírás mutat. 74 Az elszegényedés tényét jól érzékelhetjük még akkor is, ha a városban lakó húsz leggazdagabb családfő fontosabb adóalapjainak 1757—1780 közötti változásait összevetjük. (L. XXX. táblázat.) Ezen különösen feltűnő az állatállomány nagymérvű csökkenése, ami pedig még mindig az egyik legfontosabb bevételi forrás volt. A kevésbé megalapozott vagyonnal rendelkezőket a különféle természeti csapások és a nem csökkenő adózás még fokozottabban igénybe vette. Ennek lett következménye, hogy a nincstelenek és a szegénység közé számítható törpebirtokosok száma és aránya néhány évtized alatt rohamosan nőtt, illetve a vagyonosabb csoportok, a közép- és nagygazdák száma abszolút értelemben is, de még inkább a háztartásokhoz viszonyított arányukat tekintve csökkent. Mindez azt bizonyítja, hogy a város gazdasági ereje néhány évtizeden belül sokat romlott, teherbíró képessége nagyot csökkent. A társadalmon belüli ellentétek leglényegesebb területeit a késői feudalizmus keretein belül nem lehetett feloldani. A beköltözött nemesek kiváltságaik megerősítéséhez elvileg mindig támpontot kaptak a nemesi megye és a nemesség irányítása alatt lévő központi igazgatási és jogi szervektől. A feudális tulajdonviszonyok nem tették lehetővé, hogy a rendkívül nagyra duzzadt munkaerő-tartalékot mind a helyi, mind a nemzetgazdaság javára aktivizálni lehessen. A kényszerből választott kiút, a városnak az a kísérlete, 73 L. a kötet bérekkel foglalkozó feldolgozásának VIII. táblázatát. 74 Thirring Gusztáv: i.m. 375. old. Für Lajos helytelenül jár el, amikor az 1771-es összeírás adatait állítja szembe az 1787-es összeírással, és ennek alapján vonja meg a mérleget: a XVIII. század végén az alföldi agrárvárosokban aránytalanul nagy a zselléresedés. „II. József korában megejtett népszámlálás adatai szerint Kecskemét lakosságának 62%-a (!) zsellérember volt." (Für: i.m. 15. old.) Thirring maga is felhívta a figyelmet arra, hogy ez az aránytalanság a terminus technicus helytelen használatából eredt. Megállapításának helyességét igazolja az 1780-as és több más összeírás is. A zselléresedés folyamata tehát távolról sem volt ennyire meglepően nagyarányú.