Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780

Hasonlóan rendkívüli módon megszaporodott a törpegazdáknak mondható, minimálisan csekély termelési eszközzel, vagyonnal rendelkező mesterek száma is. A korábbi 66-ról 216-ra emelkedett, ami azt is jelenti, hogy részarányuk az előző 27,3 %-kal szemben 49,9 %-ra nőtt. Tehát minden második mesterséget űző közibük tartozott. Velők szemben látványosan csökkent a többi vagyoni réteg %-os aránya, illetve a gazdagok között azok abszolút száma is. A kisvagyonnal rendelkező mesterek száma valamelyest nőtt ugyan, de arányuk csaknem felére zsugorodott (47,5-ről 28,6 %-ra). Még feltűnőbb a középbirtokosoknál a visszaesés: számuk 31-ről 15-re, %-os arányuk pedig 12,8-ról 3,5-re zuhant. Ugyanez mondható el a legvagyonosabbakról is, ahol a mesterséget űzők száma 16-ról 7-re, a %-os arányuk pedig 6,6-ról 1,6-ra süllyedt. A fenti adatok azt érzékeltetik, hogy egyre kevesebb mesterség tudta azt a megbízható jövedelmet, hasznot biztosítani, mint amekkorát a mezőgazdaság súlyos gondjai ellenére is a növénytermesztés vagy az állattartás még mindig hozott. Ekkor már nagyon nehéz kiemelni olyan szakmákat, amelyek jellegzetesen a szegényebb, illetve a jobbmódú rétegekre jellemző mesterség lett volna. Abban a néhány mesterségben is, amelyet a gazdagabbak is űztek, jelentős számban, vagy egyenesen többségben voltak már a szegényebbek. A meglepően erőteljes átrajzolódás történelmi mértékkel mérve igen rövid idő alatt ment végbe. Ez a felgyorsult folyamat is sejteti, hogy a jelzett időközben olyan tényezők, gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok erősödtek fel, amelyek a század első felében csak lényegesen mérsékeltebben, vagy egyáltalán nem érvényesültek. Már a század derekán is kitapintható volt, hogy az iparosok jelentős hányada gyakorlatilag mesterségének űzéséből élt meg. A XXIV. táblázat adatai további elgondolkodtató adatokat vonultatnak fel. Az iparosok 16,4 %-a lényegében adózás szempontjából figyelmen kívül hagyható értékekkel rendelkezett, kizárólag csak háza után adózott további 22,6 %, minimális nagyságú és értékteremtő szőleje, szántója, egy-egy lova, tehene, sertése stb. volt újabb 31,4 %-nak. Tehát egyértelműen dokumentálható, hogy a századvégi mezővárosi iparosok közel háromnegyede (pontosabban 70,4 %-a) a mezőgazdaságból vagy semmit, vagy csak elhanyagolhatóan kicsi értéket kapott. Ezek alapján jórészt sztereotipiának, ismételten kellően végig nem gondolt állításnak minősíthetjük a szakirodalomban nem ritkán fellelhető megállapítást, amely szerint a mezővárosi iparosok sok szállal kapcsolódnak a mezőgazdasághoz. A korábban idézett adatok az ettől való elszakadás igen erős tendenciáját és az iparos társadalom aránytalanul nagy hányadánál ennek befejezett tényét jelzik.