Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780

rált juhokat. Ezek az adatok minden bizonnyal a tenyészállományra vonatkoztak. A minimálisan kevés juhot tartók %-os aránya nem változott, de a 11—50 közötti állatot teleitetők aránya már 8,4-ről 6,9-re csökkent. A juhászat szempontjából komolyabban vehető nyájat birtoklók (51—100 db) %-os aránya már jóval nagyobb süllyedést jelez (6,4%-ról 2,7%-ra). Az ágazat sorsának alakulásával kapcsolatosan igazán meghatározó a száznál, kétszáznál nagyobb tenyészállományt tartók számának alakulása lehetett. Márpedig éppen ezen a téren jelentkeztek a leginkább drasztikus változások. 1780-ban száznál több juh után már csak 59 gazda fizetett adót, míg 1757-ben még 164. Az egykor hatalmas, 500—700 db-ból álló juhnyájak jórészt emlékké váltak a század végére. Itt érdemes röviden kitérni arra, hogy az egyes vagyoni rétegek milyen arányban részesedtek a nagyon leapadt állományból, hisz, a tejtermékek, a gyapjú, a bőr és a birkahús értékesítése változatlanul komoly bevételi lehetőséget biztosíthatott a tulajdonosok számára. A juhászat, ha veszített is egykori, vagyont gyarapító képességéből, ha csökkent is rétegképző ereje, még távolról sem volt lebecsülhető gazdasági tényező, sőt, biztosra vehetjük, hogy a század második felében a versenyben maradók egyik számottevő jövedelemszerző forrása maradt. A mezővárosok gazdaságtörténetével foglalkozók számára pótolhatatlan veszteség, hogy az adóztatás során éppen úgy, mint a növénytermesztésnél is teljesen figyelmen kívül hagytak több területet. Éppen ezért a nagyállattartás és a juhászat mellett csak a sertéstenyésztés és a méhészet mennyiségi mutatójával kapcsolatosan rögzíthetünk néhány adatot vidékünkön. A baromfi és a többi kisebb állat tartása, tenyésztése távolról sem biztos, hogy ennyire periférikus lehetett a mezővárosi lakosság gazdálkodásán, napi háztartásán belül. Részben a hagyományok, részben a haszon egyéb formában való megcsapolása (pl. dézsma), a nyilvántartásba vétel nehézségei miatt maradhattak el az adókivetés megszerkesztése során. A tenyészsertések számának alakulásában nem tapasztalható az a — sok gazdaság, háztartás számára tragédiát jelentő — visszaesés, ami a nagyállattartás és a juhászat terén annyira feltűnő volt. A tenyészállomány száma, bár távolról sem követte a háztartások számának gyarapodását, mégsem csökkenést, hanem minimális emelkedést jelez. Ezek az adatok nem tudják ugyan érzékeltetni, hogy az egyes rétegekhez tartozó csoportok milyen mértékben növelték vagy csökkentették húsfogyasztásukat, de feltétlenül jelzik, hogy e téren nem ment végbe a korábban jelzett területeken észlelhető visszaesés, válság. A gazdálkodás lassú átrétegződése, a kapásnövények terjedése, a mezőgazdasági feldolgozóipar fokozatos kiépülése során jelentkező melléktermékek hasznosítása segítette elő, hogy a sertéstenyésztésben egyfajta lassú előreirányuló mozgás tartóssá válhasson.