Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

MOLNÁR Attiláné: A paraszti vagyon összetételének alakulása Kecskeméten 1655—1769-ig a végrendeletek alapján

jutó átlag folyamatosan, mondhatjuk, az utolsó negyedszázadban rohamosan csökkent. Az állatállományból való részesedésük a két első szakaszon belül két, illetve háromszorosa volt, míg az utolsó, a hanyatló évtizedeken belül számarányukkal megegyező lett. A legfeltűnőbb változások kétségtelenül a leggazdagabbak körében figyelhetők meg. Bár kétségtelen, hogy a legcsekélyebb számban vannak képviselve, így a hibalehetőség is nagyobb, de a statisztikai adatsorok minden bizonynyal a valós tendenciákat jelzik. Az első feltűnő vonás a rendkívül erőteljes hullámzás. A vágómarhákról végrendelkezők aránya kezdetben igen magas, a középső szakaszon belül csaknem felére csökkent, majd ismét erőteljesen emelkedett. Még feltűnőbb, és meghatározóbb az állatállomány egészéből való részesedési arányuk alakulása. A XVII. században az állomány kb. felével rendelkeztek, és átlagosan 30—31 jószágot hagytak örököseikre. Az 1711—1745 közötti évtizedekből viszonylag kevés adat gyűlt össze, így elképzelhető, hogy valójában nem történt esetünkben olyan nagyfokú visszaesés, amekkorát a táblázat adatai sejtetnek. De az ez irányú tendencia érvényesülése kétségtelennek látszik. Egyébként a mezőváros gazdasági és társadalmi szerkezetének vizsgálata során számunkra az utolsó szakasz jegyei a leginkább fontosak. Mivel innen maradt a legtöbb adat, elfogadhatjuk, hogy a vágómarha tenyésztésén belül súlyuk meghatározóvá vált, és az állomány közel kétharmada a tulajdonukban lehetett. A vágómarhákkal kapcsolatos testálások áttekintése azért is igen érdekes lehet, mert érzékeltetik, a leginkább tőkeerős gazdák melyik ágazatot tartották a leggazdaságosabbnak, illetve érzékeltetik részben azt is, hogy a kétségtelenül jelentkező belső feszültség, amely csaknem válságként is felfogható, mely rétegeket érintette a legsúlyosabban. Az adatsorok nem hagynak kétséget afelől, hogy az egyik legkeresettebb árucikk előállításán belül a gazdag cíviseken kívül minden paraszti réteg erősen visszaszorult. Az ez irányú visszaesést érzékelteti még az a tény is, hogy harmadával kevesebb vágómarhát hagytak örököseikre átlagosan ezek a nagygazdák is! Megfogalmazható tehát, hogy a kun puszták megváltása után a középparasztság is, amely korábban a rideg marhatartás egyik legfontosabb bázisa volt, a perifériára szorult, a gazdag parasztok a hatvanas évek végére ezen a területen csaknem monopolhelyzetbe kerültek. A fejőstehenek hasznosítása ekkor többirányú volt. A tejtermelés mellett legalább ugyanolyan hangsúlyos volt húsuk hasznosítása is. Ezen túlmenően a szegényebbek esetenként igavonásra is használták teheneiket. Mégis célszerű külön is foglalkozni velük, mert tartásuk gyakorisága, birtoklásuk mértéke fontos támpontot jelenthet a vagyoni struktúra felmérésénél. (L. VI. táblázat.) A fejőstehenekről végrendelkezőknél is feltűnik egyfajta hullámzás a há-