Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780

A fejőstehenek számára az 1757-es összeírás nem tért ki. Ha részletes összehasonlítást akarunk végezni egy korábbi időszakkal, az 1707-es összeíráshoz célszerű visszanyúlnunk. A két összeírásból nyert számsorok összevetése során csaknem hihetetlen változások rajzolódnak ki. (L. X. táblázat.) Azt kell gondolnunk, hogy a kifejezés értelmezése körül lehet érdemi változás, különben a visszaesés mértékét nehéz megmagyarázni. A század elején a szabadságharccal együttjáró pusztítások kellős közepén lényegesen több fejős tehenet írtak össze a városban mint a század végén, miközben a város lakossága hozzávetőlegesen kétszeresére nőtt. Akkor 663 háztartásban 849, 1780-ban 3931 háztartásban 580-at rögzítettek az összeírok. A század végén a háztartások 88,1%-ában nem tartottak tehenet. Igaz ugyan, hogy a juhtartás még mindig igen jelentős, és az állomány többszöröse annak, amekkora a század elején járta a város pusztáit, az 1757-es összeírás VIII. tizedéhez képest a visszaesés aránya még így is elgondolkodtató. (L. az előző feldolgozást.) A „barmos marhák", azaz a rideg körülmények között felnevelt szarvasmarhák állományán belül is számottevő változások tűnnek fel. Úgy látszik, hogy az egykori hatalmas állomány a század végére számottevően lecsökkent. (L. XI. táblázat.) Ebben a nagyarányú visszaesésben a legelök korlátozódása mellett feltétlenül közrejátszott az ezekben az évtizedekben dúló marhavész is.

45 Az összeírás során rögzített adatok jelzik, hogy a rideg marhatartás a város háztartásainak már nem egészen 9%-át érintette, míg ez az arány negyedszázaddal korábban csaknem 37%-volt! A jelentősebb, komolyabb hasznot biztosító, 11-nél nagyobb állománnyal korábban közel háromszáz gazda, a század végén csupán 67 rendelkezett. A két legszegényebb réteg ekkorra már gyakorlatilag csaknem teljesen kiszorult ebből a gazdálkodási lehetőségből. De a két módosabb vagyoni rétegen belül is drasztikusan csökkent mind az állatok száma, mind a marhatartással foglalkozó gazdáké. Bár kétségtelen, hogy a növendékmarhák nyilvántartását külön-külön végezték el, és ezek száma valamivel meghaladja az öregebbekét, ennek figyelembe vétele sem módosíthatja a korábbi megállapításunkat. Itt csaknem pontosan ugyanilyen arányokról szólhatunk mint az előzőekben. (L. XII. táblázat.) Mivel az eltérő korú és eltérő hasznosítású szarvasmarhákat az összeírás során külön-külön vettek nyilvántartásba, célszerű a legfontosabb adatokat együttesen is szemügyre vennünk. (L. XIII. táblázat.) 1757-ben a szarvasmarhák száma együttesen 16 138 db volt. Negyedszá45