Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

tásától eltekintünk, és a gazdasági-társadalmi csoportosítást részesítjük előnyben. A kézművesek társadalmi tagozódása számottevő szélsőséget jelez. Nemes mindössze kettő található köztük: egy jómódú ötvös, és egy joggal gazdagnak mondható szappanos. így a háztartások nem egészen egy százalékát alkották. Az iparosok döntő többsége a lényegében jobbágynak minősülő osztályból került ki. Ezen belül is a teljes jogú városi lakosnak mondható gazdák között találjuk több mint 90%-ukat, és a zselléreknek minősülők között is csak 8,3%-ot. Ugyancsak minimális számú az ún. ridegek között összeírt kézműves: két fő. Az egyes vagyoni rétegeken belül kevésbé szélsőséges a megoszlásuk. Gyakorlatilag nincstelennek bizonyult 14 fő, akik személyi adójukon túl nem fizettek közterhet. Ezen kézművesek esetében természetesen nem lehet a klasszikus értelemben vett céhmesterekre gondolnunk. A nincstelen csizmadia, a fafaragó, a kővágó, a molnár, a takács stb. vagy másnál dolgozhatott, vagy minimális értékű szerszámai birtokában legtöbbször napszámosként kereste meg a mindennapiját.

57 Ezek, a társadalom legszegényebb rétegei között fellelhető kézművesek alkották a város iparosainak 5,8%-át. Csak minimális adó fizetésére voltak kötelezve azok, akik a törpebirtokos kategóriába kerültek. Az összes helyi iparos 27,3 %-át kitevő 66 családfő csaknem mindegyik szakmát képviselte. Legtöbben a csizmadiák, a fafaragók, a szabók és a vargák közül kerültek ki. Ezek fele már valamiféle egyéb értékkel is rendelkezett, amit a város meg tudott adóztatni. Az iparosok közel fele (47,5%) akkora adót fizetett, hogy ennek alapján a kisbirtokosok közé lehetett — kellett őket sorolni. Minden bizonnyal jövedelmük arányban állott a kifizetett adójukkal, és legalább hasonló életkörülményeket tudtak biztosítani családjuk számára, mint az ugyanebbe a csoportba tartozó mezőgazdasággal foglalkozók. A XV. táblázat bizonysága szerint voltak csaknem tipikusan a kisbirtokos kategóriához kapcsolódó szakmák. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek a foglalkozási ágak a mezővároson belül szerény, de megbízható életkörülményeket biztosítottak, sőt az esetek jelentős hányadában még bizonyos mérvű felhalmozást, kisebb vagyon szerzését is lehetővé tették. Ilyen szakma volt pl. az asztalos. Egy kivételével minden mester ide tartozott. A borbélyok kétharmada, a cipészek aránytalanul nagy része, a fafaragók, a szíjgyártók, a lakatosok és a kovácsok közel fele, a gombkötők több mint fele, a szabók közel fele, a takácsok kétharmada köztük található. A kézművesek nem elhanyagolható aránya a mezővárosi társadalom vagyonosabb rétegei közé tartozott. A fizetett adójuk alapján középgazdának 57 A városi és az egyházi számadáskönyvekben bőségesen találunk erre vonatkozóan adatokat.