Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

elő, mivel a tej- és tejtermékek biztosításáben a juhászat jelentős mértékben részesülhetett. Az arányoknak ilyen irányú alakulása mindenekelőtt azt dokumentálja, hogy a fejőstehenek tartásánál rentábilisabb lehetett a rideg marhatartás, illetve a juhtartás. A város egészét tekintve meg kell elégednünk azzal, hogy a szarvasmarhák megoszlását összevontan, a fejőstehenek és a gulyákban őrzött jószágok állományát együttesen vizsgáljuk. (L. XI. táblázat.) Ezúttal érthetően eltekintünk az igásökröktől. A század derekán az adózók közel 40%-a tartott valamilyen szarvasmarhát. Tekintettel arra, hogy a fejőstehenek is itt vannak nyilvántartva, feltételezhetjük, hogy az 1-2 szarvasmarha után adót fizetők az esetek többségében fejőstehenet tartottak, amelyeket a város közös legelőjén, az ún Nyomáson legeltettek.

35 A szarvasmarhák megoszlása az egyes rétegeken belül szélsőségesebb volt, mint akár az ökrök, akár a kocsis lovak esetében. Igen figyelemre méltó, hogy míg minden második adózónak volt igásökre, egyéb szarvasmarhát csak az adózók 36,8%-a tartott. Míg legalább egy-két ökre minden negyedik, egy-két lova minden ötödik gazdának volt, az egy-két szarvasmarha csak az adózók 13,9%-ának volt a tulajdonában. A nagy állománnyal rendelkezők száma, aránya éppen ellenkezőleg alakult: míg 11 ökörnél többet csak 33 gazda tartott, 11 egyéb szarvasmarhánál többet 294. A rétegenkénti megoszlás is rendkívül erős különbséget mutat. A törpegazdák az állománynak csak 8%-ával rendelkeztek, míg a két igavonó esetében kétszer ekkora arányban. A kisgazdák részesedési aránya még feltűnőbb módosulást mutat. Míg az ökrök és a lovak kb. negyedrésze birtokukban volt, a szarvasmarháknak csak a tizedrészével rendelkeztek! Több mint figyelemre méltó, hogy még a közepes gazdáknál is erős arányeltolódás tapasztalható: a kétféle igásállat kb. negyede volta tulajdonukban, míg a szarvasmarhákból csak 19,7%-ban részesedtek. A gazdag parasztok részesedési aránya viszont csaknem kétszerese, mint a két igavonó esetében volt. Mindez azt érzékelteti, hogy a ridegen tartott vagy felhizlalt marhák tartásához szükséges feltételekkel elsődlegesen a nagygazdák rendelkeztek. Ez az áruféleség, amely még mindig biztos piacot és jó bevételi forrást jelentett itthon és külföldön egyaránt, mindenekelőtt a nagygazdák vagyonát gyarapította. A legelőterületek fokozatos csökkenését követő konkurenciát a kisebb vagyonú rétegek kevésbé állták, így a húsállattermelésből fokozatosan kiszorultak, egyre inkább periférikusabb lett szerepük. Az arányok ilyen drasztikus átrendeződése azt is érzékelteti, hogy a város környéki legelők 35 A nyolcadik tized első öszeírólapján a „barmos marhaszám" mellett a „nyomási tehén" rovat is fellelhető. A „Nyomás" helymeghatározó elnevezés ma is él.