Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

az adatok is érzékeltetik, hogy a gazdaság, a vagyoni gyarapodás újabb forrásai nyíltak meg a mezőváros életében. Egykor csaknem kizárólagos rétegképző volt a nagyállattartás. A XVIII. század derekára már — miként erre többször utaltunk is — további erőforrások is rendelkezésre állhatnak. Röviden ki kell még térnünk az 1757-es összeírás adatai alapján a kocsis és a méneses lovak megoszlásának néhány szembetűnő sajátosságára is. Ezek között talán a legmeghatározóbb az, hogy a lótartás, a lovak birtoklása a lakosság elég kis hányada számára volt elérhető. A háztartások 62,6%-a nem rendelkezett ezzel az igavonóval. Méneses lovat pedig csak elenyészően kevesen tartottak; mindössze a lakosság 7,2%-a. Az egyes vagyoni rétegeken belül igen nagyarányú eltérések mutatkoznak. A törpegazdák közül csak minden hetediknek volt lova, ménesben pedig egy-egy csikót csak minden századik nevelt. A kisgazdáknál döntően változott ez az arány. A gazdaságok 44,2%ában tartottak lovat, többségükben kettőt, de jelentős azoknak a száma is, akik 3-4 lóval rendelkeztek. A ménesekben viszont ők is csak elvétve tartottak lovat. Kb. minden negyvenedik vette igénybe a nagyobb gazdák méneseit csikóinak tartására, nevelésére. A középgazdák között már feltűnően kevés azok száma, akik lemondtak a lovak birtoklásáról, hasznosításáról. A 37 háztartás magába foglalja az iparosokat is, akiknek egy része szántóföldi növénytermesztéssel nem kötötte le magát. Többségük 3-5 hámos ló tartását látta gazdaságosnak. Ennek az állománynak a biztosítása már megkívánta, hogy a méneseket nagyobb arányban igénybe vegyék, de saját ménes fenntartására nemigen gondolhattak. A nagygazdák között csupán egy akadt, akinek nem volt lova. Esetünkben az a jellemző, hogy 4-5 fogatos ló állott istállójukban. Még jellemzőbb, hogy csaknem 60%-uk tartott ménesben lovat, illetve a leggazdagabbak közül több önálló ménessel is rendelkezett. Az innen kikerülők nemcsak a gazdáik büszkeségei, vagyonuk szimbólumai lettek, hanem értékesítésük révén annak fontos gyarapítói, a gazdagodás újabb forrásai is. A legszebbeket 60-70 forintos áron értékesíteni tudták,

30 ami egy béres másfél-két évi bérével ért fel. A rideg marhatartás a lassan változó körülmények között is az egyik legjelentősebb foglalkozási ág, egyik legmegbízhatóbb jövedelemszerzési forrás maradt még a század derekán is a város adófizetői számára. Sajnos, az összeírás során nem különböztették meg a fejősteheneket és a hagyományos formában gulyákban tartott szarvasmarhákat, hanem együttesen írták össze azokat. Ez az eljárás is rejt magában olyan jellemző értékítéletet, hogy nem tartották célszerűnek a minimális hasznosításbeli különbség miatt a megosztást. Tekintettel arra, hogy 1707-ben viszont a fejősteheneket és a meddőket 30 Iványosi-Szabó Tibor: Az árak alakulása Kecskeméten 1662—1790. In: Bács-Kiskun megye múltjából VII. Kecskemét, 1985., 219. old.