Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

KEMÉNY János—PINTÉR Ilona: A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában

szűnt. 485 A lap 1911-től Kecskeméti Népújság címen jelent meg. 486 Megszű­nésének idejét nem ismerjük. 1908-ban új színházi napilap indult Színházi Újság címmel. 487 1909. november 7-én jelent meg a Kecskeméti Polgár című társadalmi, közgazdasági és politikai hetilap. 488 Néhány hónap múlva megszűnt. 489 Ugyanezzel a címmel 1918. december 15-én politikai, közgazdasági és társa­dalmi napilap indult, az elődre való hivatkozás nélkül. A Kecskeméti Függet­lenségi és 48-as Párt és a helyi földművesszövetség lapja volt. A polgárság jogainak és érdekeinek a szószólója és védelmezője kívánt lenni 490 A Kecskeméti Hírlap című hetilap 1909. november 28-án jelent meg elő­ször. Társadalmi, jogi és kereskedelmi lapként indult, 1910. május 15-étől a vállalkozók, iparosok és kereskedők lapja. A jellegében bekövetkezett válto­zás címváltozást is jelentett: a lap neve ettől kezdve Haladás (Kecskeméti Hírlap). 491 1914-ig jelent meg ezzel a címmel, 492 azután mint Kecskeméti Szemle élt tovább politikai, ipari, kereskedelmi és közgazdasági folyóirat­ként. A helyi iparosok és kereskedők érdekeit kívánta szolgálni, de foglalko­zott társadalmi, szociális, kulturális, sőt művészeti kérdésekkel és sporttal is. 493 A Kecskeméti Újság a városnak és vidékének érdekeit szolgáló független napilapként indult 1909-ben. 1911. február 5-étől a Kecskeméti Nemzeti Munkapárt és Munkáspárt-Kör napilapja. 494 Mint ilyen, a korszak végéig megjelent. 495 A Magyar Alföld, az alföldi nép érdekeit védő radikális hetilap 1911. augusztus 20-án jelent meg. A célját a szerkesztőség így határozta meg: „Bátor, szókimondó újságot akarunk adni mindazok kezébe, kiknek munká­tól kérges a tenyerük, vagy íróasztal mellett robotolnak. Célunk a munkásság tanítása, nevelése, gazdasági érdekeinek védelme, a kultúra iránti fogékony­ság felkeltése, a fejlődést akadályozó szellemi sötétség leküzdése, az alföldi városok ügyeinek folyamatos figyelemmel kísérése, a kisemberek védelmezé­se, a közjó szolgálata. Mindezen célok ellenére a Magyar Alföld nem politikai irányú lap, hanem közgazdasági és társadalmi életünk alapos boncolgatója 485 Ua. 1908. október 17. 2. 1. 486 Kecskeméti Népújság 1911. július 26. 1. 1. 487 Kecskemét 1908. október 11. 3. 1. 488 Ua. 1909. november 7. 3. 1. 489 Katona József Múzeum Kecskemét. Hírlapgyűjtemény. 490 Kecskeméti Polgár 1918. december 15. 1. 1. 491 Sajtóbibliográfia 103.1. 492 HELTAI: i. m. 313. 1. 493 Kecskeméti Szemle 1914. február 15. 1—2. 1. 494 Sajtóbibliográfia 104—105. 1. 495 HELTAI: i. m. 312. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom