Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

KEMÉNY János—PINTÉR Ilona: A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában

A Kecskeméti Gyorsírászati Lapokai a rk. főgimnázium növendéke, Bó­dogh János adta ki. 403 Az iskolában az 1864/65-ös tanévtől tanították a gyorsírást. 404 A lap a 80-as években még megjelent. 405 A Kecskemét című baloldali szabadelvű közlöny első száma 1873. január 5-én került az olvasókhoz. Politikai, szépirodalmi és közgazdasági hetilap volt, vasárnaponként jelent meg. Az első szám előfizetési felhívásában a szerkesztők politikai közlemények, a közművelődés és a népnevelés ügyét támogató cikkek és közgazdasági dolgozatok megjelenését ígérték. Ez utób­biaknak a szerkesztői szándék szerint a helyi kertészet, gyümölcstermesztés, borászat, ipar és kereskedelem fejlesztését kell szolgálniuk. Helyet kaptak a lapban a közérdeklődésre számot tartó városi ügyek is. Ennek jegyében a fontosabb közgyűlési határozatok közlését, a közigazgatási apparátus műkö­désének és a város gazdasági helyzetének ismertetését tervezték. Közhasznú ismeretek és találmányok közlése is szerepelt a programban. Vállalkozott a lap arra is, hogy figyelemmel kíséri a város egyleti, társulati és művészeti életét. A Tárca rovatban szépirodalmi és ismeretterjesztő műveket ígértek a szerkesztők. A helyi és a szomszédos városokból származó hírek mellett vállalkoztak a nevezetesebb hazai, elsősorban fővárosi hírek és események, valamint hirdetések közlésére. 406 A lap, amelynek arculatát a három fő rovata: a politikai, a gazdasági és a szépirodalmi határozta meg, és amely ennek megfelelően igen széles közön­ség érdeklődésére számíthatott, kezdetben heti 4—500 példányban kelt el. 407 A vizsgált időszakban — leszámítva az 1906. március 25—május 1. közötti időt — folyamatosan megjelent, az indulása után hetenként, 1883. január l-jétől hetente kétszer, 1884. április 6-ától ismét hetenként, 191 í. február 14-étől pedig heti három alkalommal. 408 A Kecskemét Vidéki Közlöny című hetilap 1873. január 5-étől 1873. január 29-éig élt. 409 A működésének kevesebb mint egy hónapja alatt olvasótábort nem tudott kialakítani és a profilja sem formálódott ki. 410 A Magyar Hírnök első száma 1881. március 15-én jelent meg. A kecskeméti ügynökségi, bizományi, közvetítési és hirdetési üzlet hivatalos közlönye volt. A célját a szerkesztője így határozta meg: „Kereskedelmi, ipari és gazdasági tekintetben városunk és vidékünk jól felfogott érdekeit képviselni, a termelőt 403 Kecskeméti Lapok 1912. október 27. 1—2. 1. 404 PÁSTHY: i. m. 98. 1. 405 Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. II. k. 239. 1. 406 Kecskemét 1873. január 5. 1. 1. 407 HELTAI: i. m. 309. 1. 408 Sajtóbibliográfia 101. 1. 409 Ua. 102. 1. 410 HELTAI: i. m. 311. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom