Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)
BÁLINTNÉ MIKES KATALIN: Kecskemét város Levéltára
megőrzésére, a város írásainak ki nem adására, és titkainak megvédésére (1818). 51 A nótáriusi hivatal ellátása, és ugyanakkor a levéltár kezelése egyre nehezebbé vált. A feladatok állandóan növekedtek, az iratok szaporodtak, a valószínűleg teljesen rendezetlen anyag szinte áttekinthetetlen lehetett. A főjegyzők pedig viszonylag gyakran cserélődtek, vagyis nem volt elég idejük még az anyag kellő megismerésére sem. Az 1820. október 30-i tanácsülésen jelentette be, pontosabban olvasta fel tisztéről való lemondását Ladányi Sándor főnótárius: „ . . . ámbátor ezen városban születtetni; s annak szolgálattyaira neveltetni szerentséje volt; és maga is által látná: hogy a' nagy érdemű városi publicum szolgálattyára, mellyeket tellyesíteni szent kötelességének esmér és azokra Hazájának és Polgár Társainak Boldogítások kedvéért, különössen vonattatik is, még tovább is számot tarthatna: mivel mindazonáltal testbéli gyengeségének korán való érezései miatt 14 esztendeig folytatott Nótáriusi Hivatalát egésségének meg romlása nélkül, kivált a' midőn a Hivatalbeli foglalatosságok napról napra mind inkább nevelkednének tovább nem viselhetné és azt maga kéri: hogy meg győződvén a' Tanács az ő mentségének hellyes voltáról, 51 IV. 1504. y) Vegyes iratok. IV. téka. Esküminták között található aranyozott bőrkötésű könyv. Bevezetése: „Az 1818-ik Esztendei November Holnap 2kan tartott Tanácsi Gyűlésben tett Rendelésnek következésében a Notanusi Hivatal által projectált esküvésnek Formái." Megtalálható benne a: Fő Birói, Második Birói, Bor Birói, Perceptori (utólag Pénztárnoki), Adószedői, Gazdái, Tanátsbelieké... ezeket követi a „Nótáriusoké (Jegyzőké:)" 1 „Én N. N. esküszöm s.a.t. Hogy az felvállalt Nótáriusi 2 Hivatalomban hiven, és igazán eljárok, a Városnak boldogságát tehetségem szerént munkálódom. Jussaiban 3 és szabadságaiban az igazságig védelmezem, a Nemes Tanátsnak végzéseit, és Rendeléseit hüségessen be irom, a' kezem és gondviselésem alá bizatandó Levél Tárt, az ahhoz tartozó minden írásokkal szorgalmatossan meg őrzöm, különössen pedig a' várost érdeklő írásokat a' Nemes Tanáts hire nélkül sem eredetben sem pedig 4 párban egyet is ki nem adok, a' Városnak titkos dolgait 5 még hivatalomnak változása után is ki nem nyilatkoztatom, sem 6 végzéseit szükségtelenül fel nem fedezem, a' Nemes Tanátsnak rendelései ellen magamat nem szegezem, Birák Uraknak az igasságig engedelmeskedek, az igasság kiszolgáltatásában minden ügyeseknek személy vagy vallás tekintete nélkül, félre tévén minden kérelmet kedvezést, félelmet, gyűlölséget, szeretetet, és tetzeni való kívánságot valamint az egy élő Istennek igasságával, Törvénnyel meg egyezőnek találni fogom, törvényessen, és 7 igazán ítélek, és a' meg tétetett ítéletet a' midőn az reám bizatatnék, 8 tehetségem szerént végre is hajtom. Isten s.a.t." (1. Utólagos beírás, zárójelben; 2. Nótáriusi utólag zárójelbe téve és eléirva: Jegyzői; 3. Fölé irva: Jogaiban; 4. Pedig kihúzva; 5. „Városnak titkos dolgait" kihúzva, fölé irva: „Hallgatást kivánó dolgokat"; 6. Sem kihúzva, fölé irva: a' Tanács; 7. Törvényessen, és kihúzva; 8. Eredetileg bizatatna utólag kijavítva.) A jegyzői esküt követi a „Fiscalisi, Tutoroké, Cancellistáké kik a' Notarialis Hivatal mellett vágynak (Ebben arra esküsznek, hogy „ .. .minden reám bizatandó írásokat szorgalmatossan meg teszek ... a Nemes Tanátsnak és Birák Uraknak végzéseit, a midőn az reám bizatatna a Jegyző Könyvekbe hüségessen be irom. . .") ezt követi az adószedői cancellistáé, a sáfáré, katonai comissariusé, mezei comissariusé, csapiárosoké, polgároké, hadnagyoké. A kötet végén a város 1818. évi pecsétjével hitelesítve.