Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

Pénzforgalom és pénzértékek Kecskeméten 1662—1711

Az idézett feljegyzések igazolják, hogy 1706-ban sőt még 1707-ben is a legkülönfélébb áruk vásárlására, napszámosok bérének fizetésére, fuvardíj­ként és iparosok munkájának díjaként is fizettek libertással. Tehát a hét­köznapok adásvételeiben, kisebb értékek kiegyenlítésében a rézpénz éveken át jelentősebb szerepet játszott mint azt a korábbi szakirodalom alapján gondolhattuk volna. A rézpénz forgalmára utaló adatok ismertetése után érdemes kísérletet tennünk arra is, hogy felvázoljuk a forgalmi értékének helyi alakulását. Mivel az ezüstpénznek egymáshoz viszonyított értéke a szabadságharc idején vidékünkön nem módosult, szinte bármelyiket lehet alapul venni. 1705- ben a görög kereskedők is „minden máriás garasért 2—2 libertást" kértek. A hivatalos 30 denáros értéke helyett 17 dénárban fogadták el. 1706- ban az egyszerűbb, kizárólag fizikai jellegű munkák végzéséért, leg­többször egy libertást adtak napszámként. Ezüst pénzben fizetve a napszám 15—20 dénár között mozgott, ez esetben a libertást ugyancsak kb. fél név­értékben fogadták el. Ugyanilyen arány érvényesült a kenyérvásárlás alkal­mával is. A fenyődeszkáért ezüst pénzben 33,75 dénárt fizettek, ez esetben tehát a libertást névértékben fogadták el ! Még 1706 végén is az adószedő úgy emlékezett vissza: „Az esztendő elein . . .az veres monetanak pedig jo folyamattya lévén . . ." Selmecen az állami pénzváltó „260 tallér fejér pénzt s 1 garast" váltott „720 tallér és 3 garassal, veres pénzzel". Itt az arány 1:2,76 az ezüst tallér javára. Egy aranyért 8 tallér értékű libertást kértek a pénzváltók- Ezüstpénzben 3 tallért számoltak általában egy aranyért. Az ezüsttel szemben még jobban tartotta értékét: aug. 17-én: „7 fejér tallérokat . . . veres pénzül fizettem tallér 14". Az árfolyam azonban nem kiegyensúlyozott. Október 21-i be­jegyzés szerint : Öt-öt tallérban edgyre fejér pénzül, veres pénzül fizették meg az árrat." Ez év november 30-i feljegyzés: „veres pénzzül kétannyit szám­lálván ..." Az adóba történő beszámítás esetén is egészen más az arány: „2 tallér 1 garas ezüst pénz helyett réz pénzt fogadtam el 12 tallért". (1:5,5) „1 tallér 1 garas helyett fogadtam el 7 tallért" —- az arány 1:6. „1 tallérért, fejér pénz­beli adójáért adott 5 tallért 1 garast" (1:5,1). 1707 .április 23-án: 300 máriás garasért 100 tallér „veres pénzül", tehát egy máriás 2 libertás értékében (17:30) ment. 195 Kockázatos lenne arra vállalkozni, hogy a libertás Kecskeméten tapasz­talható viszonylagos kelendőségének okait pontosan meghatározzuk. Ezen évek forrásainak pontosabb feltárása feltehetően közelebb fog vinni. Való­195. A fenti adatok lelőhelyeit az egyes témáknál korábban már jeleztük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom