Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

Pénzforgalom és pénzértékek Kecskeméten 1662—1711

A szakirodalomban nem találtunk semmi támpontot rá vonatkozóan. Az 1696-os adókönyvben fordul elő egyetlen alkalommal. A befizetés során egy lengyel tallért egy tallér és egy garas értékben fogadták el, azaz 210 dénárként. Tehát értékét azonosnak vették a közönséges talléréval. 32. Lepér Török ezüst pénz. A Hornyik és a Szilády—Szilágyi kötetek nyomán is­merte meg a magyar szakirodalom. Ugyanilyen értelemben tárgyalja Hor­váth Tibor Antal is, aki kiemeli, hogy 1679—83 között fordul elő. 153 Ha nem is sokkal, de valamelyest tágítanunk kell ezt az időközt. Az általunk vizsgált városokban: Kecskeméten és Nagykőrösön 1678-tól 1686-ig lel­hető fel. A legelső adatok: 1678-ban Nagykőrös város nevében Csizmadia oglitól vettek fel 75 tallért kölcsön. „Ebben attak neki vissza lepért, id est 1,5 tall." A következő évben már 73 forintot fizettek „lepérül" a „Nazur számára 50 szekér fájáért." Ez már viszonylag széles körű elterjedtségét jelenti, bár kétségtelenül elenyésző a többi pénzhez viszonyítva. Nyilván közrejátszott olyan törekvés is, hogy a török eredetű pénzt lehetőleg a tö­rök követelések kiegyenlítésére fordítsák. 154 Ettől kezdve többször tűnik fel a lepér a következő évek során is. Az összeg nagysága azonban mindig elenyésző. Szinte csak hozzá csapódik a kifizetésekhez. Mivel a török tisztségviselők ugyanazon értékben elfogadták, devalváló­dásának nincs jele, de igazán széleskörű elterjedtségéről nem szólhatunk. A bírák óv végi elszámolásában pl. nincs nyoma. Különösen a nagykőrösi számadáskönyvekből tudnánk idézni forgalmára vonatkozóan az 1678—80 közötti be- és kifizetésekből. 1680-ban Kecskeméten is több adófizetőtől fogadtak el lepért: Vörösmarti Pál 5 lepért, Bano Gergely „egy garas lepirt", Kovács Istvánné két ízben 5—5 „lepirt" fizetett. Igazán figyelemre méltó, hogy „Isop Mihály nagy Szombatban Bórnyák Judit ő ngtul kért 1 lep(ért)." 555 1 68 2-ben „It levén a Nazur, tihp' nak kölcsön attunk neki egy aranyat 15 lepérben. Ismét 15 lepért. In summa 30 lepér." 156 A következő 153. HORVÁTH T. A.: Régi magyar pénznevek ... 17. old. SZILÁDY Áron—SZILÁGYI Sándor: Okmánytár a török hódoltság történetéhez Magyarországon. I—II. Bp. 1863. 154. PmL V. 206/a 1678. 178. és a 185. old. 155. SZILÁDY—SZILÁGYI : i. m. II. 82. old. 156. Szk 1682. 1. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom