Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

Nagykőrös népe és gazdálkodása az 1689-es nyilvántartások alapján

szműnek látszik, hogy Kecskeméten a bérmunkát nagyobb arányban az állattartásban alkalmazták. Az összeírás 295 házra terjedt ki, s ebből 280 házból küldtek 1 vagy több szolgát, bérest katonának, azaz szinte minden önálló portával rendelkező gazda alkalmazott idegen munkaerőt. Ez ugyan­akkor feltételezi azt is, hogy a nincstelenek száma a cívis városokban igen magas volt, Kecskeméten elérhette az 1500 főt. 58 A szomszédos város példája azt bizonyítja, hogy a Kőrösön feltételezett 2—300 főnyi cselédnél minden bizonnyal jóval több szegődött el évről-évre a felszabadító háborúk előtt. * * * Ha az összeírás jellegéből adódóan kevés adatot nyújt számunkra a tár­sadalom struktúrájának megrajzolásához, annál bővebben tájékoztat ben­nünket az itt élő, gyakorlatilag szabad parasztság gazdasági rétegződéséről. Ezek az adatsorok azért is igen fontosak, mert nálunk igen kevés olyan XVII. századi összeírás maradt fenn, amely alapján egy számottevő tele­pülés egész lakosságának vagyoni rétegződéséről elfogadhatóan pontos képet tudnánk rajzolni. A fennmaradt, kevésbé teljes összeírások feldolgozására sem került eddig sor. Bár kétségtelen, hogy egy háborúval, sarcolásokkal és rendkívül kímélet­len adóztatással terhelt fél évtized utáni állapotok rögzültek ezen összeírás­ban, mégis feltétlenül hasznos az egész lakosság vagyoni helyzetére kiterjedő statisztikai vizsgálat. Egyrészt, ha töredékes formában is, de kitapintható a török kiűzését megelőző évtizedek több sajátossága, másrészt — és ez ad igazi értelmet az ezirányú vizsgálódásnak — rögzíthető, milyen alapokról indultak el mezővárosaink a kettős kizsákmányolástól megszabadulva, az újabb háborús évtized közbeiktatása után a XVIII. századi békésebb, za­vartalanabb fejlődés útján. Miként korábban is utaltunk rá, a gazda és a zsellér megkülönböztetés ezen városokban mindenekelőtt azon alapult, az illető rendelkezett-e ön­álló házzal, avagy más házában, más telkén lakott. Bár kénytelenek voltunk figyelmeztetni e lajstromok e téren kimutatható következetlenségeire, jobb híján meg kell elégednünk a házak számának megállapításakor az össze­írásunkban fellelhető adatokkal. Megszorításként azonban mindenképpen utalnunk kell arra, hogy a hibaszázalék túlléphet a statisztikai tűrés ha­tárain. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy nem számolhatunk a XIX— XX. század során általánossá vált paraszti házak, gazdasági épületek tí­58 Uo. 314.

Next

/
Oldalképek
Tartalom