Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

Az árak alakulása Kecskeméten 1662—1790

árának alakulására: súlyozott átlaga 14 dénár volt. A legalacsonyabb árat 1751-ben tapasztalhatjuk, amikor 8 dénárt kértek egy pint borért, a legmagasabb árat 1776-ban rögzítették, pintenként 26 dénárt. Az utóbbi a minimum 3,25-szerese, itt tehát az árakban nagyobb szélsőség jelentkezik mint a hódoltság, ill. a szabadságharc esztendei alatt. Az igen nagy szélsőségekkel szemben viszont ki kell emelnünk, hogy a 11—16 dénár között volt a pintenkénti ár 42 évben (az esetek 58%-ában), ami egyfajta kiegyensúlyozottságra utal, hisz az átlagár 78,6%-a és 114%-a közötti mozgás az időjárási viszonyoktól annyira függő terméknél nem mondható feltűnőnek, de még nagynak sem. Az viszont kétségtelen, hogy az egymást követő évek árainak eltérése számottevő, ami ugyancsak az időjárás meghatározó jellegét emeli ki. Érdemes arra is külön felhívni a figyelmet, hogy a jelentős háborús események, illetve eseménysorozatok hatása nem mutatható ki egyértelműen sem az óbor, sem az újbor árának alakulásában. Az a tény viszont, hogy az átlagár lényegesen alacsonyabb, mint a hódoltság alatt, illetve az azt követő néhány évtizedben, azt jelzi, hogy a háborúk nem valami konjunktúrát teremtettek a bor számára, hanem a termelés és a szállítás akadályozásával, a rossz közbiztonság előidézésével járultak hozzá az árak emelkedéséhez. Mindez azt is érzékelteti, hogy ez a vidék a XVII— XVIII. századi bortermelésével mégcsak az országon belüli forgalom alakulásában is csekély szerepet vállalhatott. Érdemes rögzítenünk még azt is, hogy az 1719—1728 közötti 10 év 14,1 dénáros átlagára csak minimálisan tér el az 1781—1790 közötti 10 év 15,1 dénáros átlagárától. Ugyanezen időszakon belül az újbor árának változásaira 70 évből tudtunk adatot gyűjteni. A súlyozott átlagár: 12 dénár volt. A legcsekélyebb összeget 1719-ben, 1728-ban és 1735-ben adtak egy pint újborért: 6 dénárt, a legmagasabbra 1789-ben szökött az ára: 24 dénár, bár az ezt követő legmagasabb ár is csak 20 dénár volt. Ez esetben lényegesen szélsőségesebb árakkal állunk szemben mint az óbor esetében, a kettő aránya 1:4. Figyelemre méltó szélsőségeket takar az első és az utolsó évtized átlagára is. A húszas években 8,7 dénáros, a nyolcvanas években 16,6 dénáros átlag konstatálható. Az átlagár 75—116% között mozgott 38 évben (52%), ami közel azonos kiegyensúlyozottságot jelez, mint az óbor esetében, de itt is hangsúlyoznunk kell, hogy az egymást követő évek árai között ritka a kiegyensúlyozottság. Végezetül azt kell rögzítenünk, miként a gabonaneműeknél is, a bor esetében sem tapasztalható jelentős áremelkedés. Sőt az óbor esetében bizonyos csökkenés mutatkozik a másfél évszázados időközben. Választott témánkon kívül esik annak vizsgálata, milyen mértékben mér-