Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye - Forrásközlés

dig az őszinte szó érvényesülne fejedelmeink előtt: ennek hiánya és nélkülözése eredményezte azt, hogy vagy soha, vagy csak ritkán kezdenek olyan tervekbe, amelyekkel a keresztény állam dicsőségét és fényét, sőt jólétét és sértetlenségét vissza lehetne állítani. De ezeket a dolgokat, amelyeket az emberek vagy elárultak vagy elhanyagoltak, isteni tanácsok fogják irányítani, hogy pedig te tapasztaltad az emberek álnokságát, és hogy nem teljesítették az ígéreteiket, azok akik reményt keltettek benned, azt azért nem veszem túlságosan a szívemre, mert semmi kívánatosat sem látok abban a kitüntetésben, amelyet neked kilátásba helyeztek volt. Sőt inkább örülök, hogy megismerem lelki nagyságodat, amelyet nagyon helyeslek, és úgy vélem, hogy nekem inkább szerencsét kell kívánnom a te erényedhez és állhatatosságodhoz, mint valamiféle vigasztalást nyújtanom. De erről ennyit. Én most is Carpentoractumban maradok és nincs is semmiféle szándékom elmenni erről a helyről. Ámbár az elszomorító gondokkal zsúfolt leveled, veled együtt engem is majdnem ugyanolyan aggodalomba ejtett, és bánatod társává tett, annyiban mégis igen kellemes volt, hogy erős bizonyítékát szolgáltatták irántam érzett szeretetednek: mivel főleg engem választottál, akivel mindent közölsz, ami téged nyugtalanít. Evvel kapcsolatban szeretném, ha megértenéd, hogy sem hűségesebb, sem téged jobban szerető személyt nem választhattál volna. Isten veled! Kellemetlen (hír) volt számunkra, hogy a mi Brodericusunk elhunyt: kétségkívül barátot és egyben derék és okos férfit veszítettünk el. Űjra Isten veled! Carpentoractum, 1540. augusztus 10." Csalódtam? Vajon evvel a panaszos levéllel Ferenc nem azért emelt panaszt Saddoletusnál, mert megígérték neki az érsekséget, de irigy emberek rosszakarata megcsalta a reményét. Emiatt látszik őt a bíboros vigasztalni. Bármint legyen is, nem kétséges, hogy János a kalocsai érsekséggel kitüntette Frangepánt, bár kétséges, hogy a pápa ezt a méltóságot neki megerősítette, ezt az ő panaszai bizonyos tekintetben igazolni látszanak. Én pedig kétségkívül úgy vélem, hogy ő Magyarországon viselte ezt a címet, és érseknek nevezték, sőt méltóságának javait is megkapta, de Róma megvonta tőle ezt a rangot, egyedül az egri püspöki elnevezést hagyva meg: Azt kell gondolnunk, hogy a római kúria véleménye alapján ezt tette Saddoletus is a leveleiben. Egyébként a legteljesebb dicsérettel hajtott végre más küldetéseket is, főleg azt, amelyet V. Károly császárhoz vállalt, aki akkor Spanyolországban tevékenykedett. Megemlíti az ügyet Istvánffy (p). Azt mondja: „János úgy határozott, hogy Ferenc kalocsai érseket, Szent Ferenc rendi szerzetest, de aki a Frangepán grófok előkelő családjából származott, elküldi a császárhoz, és neki utasításba adta, hogy útközben Ferdinándot látogassa meg, és üdvözölje, és ígérje meg, hogy rövidesen más követeket fog hozzá küldeni. A kalocsai Liguriából kedvező széllel Spanyolországba jutva, Károlytól alázatosan kérte, hogy vesse magát a Magyarország királysága felett civakodó két király közé, és fivérét, egyben a hatalomban társát komolyan ösztönözze, hogy békét és örökös szövetséget kötve azt tartsa be. A császár úgy vélve, hogy egyáltalában nem kell tovább visszatartani a követet, a Jánoshoz írt levelében, amelyben ezt a követséget támogatta, azt felelte, hogy gondja lesz a dologra, és a fivéréhez hamarosan követeket fog küldeni, hogy azok az ő nevében is a kiegyezésre buzdítsák azt." Az akkori követségnek ez volt a haszna. Ezt azonban később sorra került pozsonyi tanácskozások hiábavalóvá tették, bár azokon a Spanyolországom Lib. XII. p. 193, 15.