Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye - Forrásközlés

cséretre méltónak tartottak, (k) Különös, amit a kalocsai érsek kiváltságáról hozzátesz (1). „A kalocsai érseknek, amint mondják, a maga jogán királyi Írnoknak és titkárnak kell lennie." De ez a kiváltság lassanként az esztergomi érsekre szállt át. XXXII. III. Pétert hogyan választották ki György helyébe, azt a férfi dicséretével együtt Bonfinitől tudhatjuk meg. Azt mondja: „György helyére a király Pétert választotta, ezt a szabad és éles elméjű embert, aki az igazság és a közjó megóvásáért gyakran oly heves és rettenthetetlen lelkületet tanúsított, hogy néha a király rettentő haragjától sem rémült meg. Hozzájárultak még irodalmi tanulmányai, amelyekkel Itáliában sokáig foglalkozott: ő ugyanis elméjének ügyessége és kiváló tehetsége miatt gyermekkorától fogva annyira megtetszett Vitéz Jánosnak, akkoriban váradi püspöknek, hogy saját neveltjei között gondosan nevelte: amikor pedig esztergomi érsek lett éppen nem rossz konoksággal ajándékozta meg: Bolognában a saját költségén is gondoskodott a maga kiműveléséről a legkiválóbb tudományok tanulásával: de bár igen jóindulatú pártfogót szerzett magának, e nagy férfi nevelésétől nem fajult el". Mindenesetre ebben a férfiben igen nagy tehetség volt, de ahogy az többnyire lenni szokott nagy hibákkal vegyítve és ellensúlyozva, úgy, hogy Tubero Lajos, akit lentebb hallani fogunk, Pétert habozás nélkül „őrült" melléknévvel illeti. Körülbelül négy évet töltött el a kalocsai székben, méltóságának jogán betöltve a főkancellári tisztet is. Ez a méltóság a legrosszabb sorsba taszította őt, amikor Mátyás, bár nem bocsátotta el e két tisztségéből, de bilincsbe verette. E nagy szerencsétlenség okát Révai Péter (m) részletesen leírja. Mivel erről Bonfini hallgat, az olvasók kedvéért le fogjuk írni. Ezt mondja: „A Bajonettel szentesített fegyverszünet közepette az egyeduralkodó zsarnok cselhez és fortélyhoz folyamodva a hatalma alá hajtott két igen kiváló várat, Kyllenet (x) (úgy vélik, hogy ezt egykor Achilleesnek nevezték, és hogy a görög Achilles alapította) és Dnyeszterfehérvárt (az a Duna, ez pedig a Tyros vagy Dnyeszter torkolatánál feküdt), (n) mit sem törődve Magyarország határaival és a fegyverszüneti hűség megsértésével. Miután Mátyás István hercegtől erről hírt kapott, kérdőre vonja sógorát, szemére hányva a fegyverszüneti hűség megsértésének bűnét és a véletlenül elveszett írott szerződés meghamisításának bűnével vádolva, sürgette a bitorlót, hogy e helyeknek a visszaadásával a korábbi magyar birodalomnak szolgáltasson elégtételt, különben igazságos háború fenyeget, amelyben mindig Mátyás élvezte a kedvezőbb hadiszerencsét. Szolidabban válaszolt a barbár, hogy inkább meghalna, minthogy megsértse a hűséget és a békét, és hogy kész az igazolásra, hogy e várakat harccal foglalta el, nem pedig hamis szándékkal, és hogy a fegyverszüneti feltételekben és magában a levélben sincs semmi kikötve vagy írva Havasalföld és Moldva tartományokról, vagy az említett várakról, hogy ezekhez (a várakhoz) oly állhatatosan ragaszkodik, hogy (i) Ugyanott p. 608, 29. (1) 26. sor. (k) Ugyanott 11. sor. (m) A Coronae Hungaricae Centuriae c. műben V. p. m. 49. (x) Arcadiai helység, Cyllene. (n) Ebben inkább Timonnal, mint Révaival tartunk, az 1485. esztendőhöz p. 63.