Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye - Forrásközlés

ha valami hirtelenül adódik a közügyek intézésénél. Mindegyiküknek régi erköl­csűnek, azaz komolynak és feddhetetlennek kell lenniük. Hajdan többnyire hosszú, fehér szakállukkal tiszteletre méltó öregek voltak. A népet teljesen fegyelemben és egyetértésben tartják, és erősen azon vannak, hogy gonosztevők se a városban, se kint a mezőkön el ne hatalmasodjanak. Tudniillik nagy szám­ban tartanak a pusztaságokon pásztorokat, és ez az emberfajta, amely a mezei szokás szerint az életét a nyári és téli szállásokon tölti, annál könnyebben elfe­ledkezik a jó erkölcsről, minél messzebb van a városi közösségtől. Egyébként a nép nyájas, vendégszerető és a városi életet kedvelő; bármit is hányjanak néhá­nyan a szemükre. Egyszerű módon élnek, és nem hivalkodnak a ruházatukkal; bár a nők, a nép szokása szerint, díszesebben járnak. II. §. KŐRÖS MEZŐVÁROS (Pest megye) III. §. CEGLÉD MEZŐVÁROS (Pest megye) II. szakasz A KECSKEMÉTI JÁRÁS FALVAI Itt a vidék terjedelméhez képest kevés falut fogunk feljegyezni, hiszen ez szinte szakadatlan pusztaságaival elborzasztja az embert; helyenként jászok és kunok települései ékelődnek közbe. Mindegyik falut meg fogjuk látogatni, és elő fogjuk adni, hogy milyen állapotban vannak. 1. Tóth-Almás 2. Kóka 3. Sz. Lőrincz-Káta 4. Sz. Márton-Káta — Pest megye 5. Nagy-Káta 6. János-Hídja 7. Szele 8. Rékás az előbbitől délre egy mérföldnyire van a Tápiónak ugyanazon a partján. Közepes falu, váci birtok templommal és plébános lelkésszel. A szántó­földje sík, termékeny, de ki van téve a Zagyva gyakori áradásának. 9. Alany Pest megye (ma Szolnok megye) 10. Tószegh ugyancsak a Balogh-család öröksége, és szintén egy mérföldre van Alanytól egy mocsárnak és a Tisza által létrehozott tavaknak a szögletében; ezért tőlük kapta a nevét is. A hosszan elnyúló, de nem túl népes falut szétszórt házak népesítik be. Balogh János és István uralja. 11. Kétske Tószeghtől délre három mérföldre esik; a Tiszának a partján van Nagy-Rév és Kürth falvakkal szemben, és ez a folyó sok áradással sújtja; bár különben a talaja kövér, és a föld egyetlen megforgatásával is termékeny. Ugyanazoknak a Baloghoknak engedelmeskedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom