Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)
Bél Mátyás: A kővári kerület története - Forrásközlés
amelyet a régiek durva munkájával építettek, s hajdan a Drágffyak birtoka volt." Abban azonban nagyon téved, hogy Kővárt a krasznai földre helyezi. Azt mondja ugyanott a 309/a oldalon, és ebbe a tévedésbe ejti Zeilert is: „Erdélynek a Lápos folyóval határos Kraszna tartományában van." Itt két tévedésbe bonyolódik a történetíró, mivel egyrészt a vár fekvését eltéveszti, másrészt avval együtt a Lápos folyó medrét is máshova teszi. Mennyire csodálkozni kell, hogy egy hazai író nem fürkészte ki pontosabban azoknak a helyeknek a fekvését, amelyeken az általa leírt, gyászos háborúk folytak. Más tévúton járt Bombardi 61 Topográfiájának 174. oldalán, amidőn a várat és az egész birtokot a máramarosiak tulajdonának tartotta. „Magában foglalja — úgymond — több járáson vagy kerületen kívül az egyeseknek a tulajdonát képező Kővár vármegyét, ahol Kővár mezővárosát fényes birtokával együtt számos földrajzíró a vidék egyáltalában nem lenézendő erődítményei között tartja számon." De másként áll a dolog. Ugyanis már fentebb megmondtuk, hogy hajdan a mi tájunk Középszolnok része volt, olyan mezővárost pedig, amelyik a vár mellett feküdnék, egyáltalában nem ismer ez a vidék. E mindkét hiba elítélendő, hogy félre ne vezesse a külföldieket. Ezt a várat gyakran ostromolták, mivel Erdéllyel szomszédos, főleg a gyászos mohácsi csata után, amely a mintegy erejét vesztett Magyarországot nemcsak a legborzalmasabb háborúnak tette ki, hanem főleg összeütközésbe hozta Erdélyt Magyarországgal. Akkoriban pedig Zápolyai János pártjához tartozott Kővár, amelyet annál gondosabban őriztek, minél alkalmasabbnak vélték a hely fekvését az ide-oda vonuló Zápolya-hadsereg számára. Azt olvastuk, hogy János halála után Schwendi 62 elragadta János Zsigmondtól, aki ezt vissza akarván szerezni 1565-ben először hiábavaló igyekezettel ostromolta, mivel az őrség hősiesen védelmezte. Két évvel később azonban az előbbinél állhatatosabb ostrommal vette körül, és miután a tizenhárom napi fáradság kimerítette azokat, ostrommal bevette, és az őrség legyilkolása után a saját katonaságával erősítette meg. (Lásd Istvánffy 22. könyvében a 283. és 24. könyvében a 310/a és b hasábokon.) Ettől kezdve az időről időre megújított békefeltételek alapján Erdély fejedelmeinél maradt. A vár hírnevét növeli, hogy Báthory Zsigmond, 63 Erdély fejedelme a feleségét, Krisztierna ausztriai főhercegnőt, ezt a nemcsak szépsége, de tiszta erkölcsének kiválósága miatt is említésre méltón őt, akit kétszer is eltaszított magától, ide küldte száműzetésbe. (Istvánffy 30. könyvében a 434/a és a 31. könyvében a 452/a oldalon.) Azok a háborúk, amelyek ezután következtek a császár és az erdélyiek között, a mi várunkat különböző fordulatoknak tették ki. Űgy mondják, hogy majd a császáriak, majd az erdélyiek menedéke volt. Azt olvastuk, hogy 1595ben Báthory Zsigmond (ugyanott a 29. könyv 399/b és 400/a oldalain), amidőn visszatérési jog alapján a tartományába akart menni, itt tanyázott, amíg alaposabban ki nem fürkészte azoknak az előkelő embereknek a szándékát, akik Kolozsvárt gyűlést tartottak. Mivel ugyanez a háború újból és újból fellángolt, Basta 64 (ugyanott a 32. könyv 465/a oldalán) a Báthory-párttól körülvéve ide szökött erős katonai csapatot hozva magával, hogy védekezni tudjon, ha ostrom veszélye fenyegetné. Midőn Erdély hosszú viszontagságai után Kemény János volt uralmon, Ali basa 1661-ben nagy igyekezettel törekedett Kővárt elfoglalni, az őrség vitézsége azonban visszavetette. Ezután befogadta a császári katonaságot (lásd Istvánffy folytatóját 65 a 42. könyv 546/b és 548/a oldalain). Miután a törökök
