Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

OKTATÁSPOLITIKA - UDVARHELYI ISTVÁN Körzetesítés a kiskőrösi járásban

számítanunk, amíg a tanyai településeknek az a része megszűnik, aminek megszűnésével egyenlőre nem számolhatunk. A feltevés kiindulópontja az volt, hogy akkor —1960 és 1964 között —• évente 3—4%-a szűnt meg a ta­nyáknak. A becsült kettőből azóta másfél évtized telt el. Erdei Ferenc a magyar tanyai élet kiváló ismerője, eltávozott közülünk, a tanyakérdés azonban, amelyet oly annyira szívén viselt, változatlanul megoldásra váró feladat maradt. A tanyarendszert nem lehet vizsgálni gazdasági alapjainak és körülmé­nyeinek megértése nélkül. A tanyán lakás, mint életforma, kényszerű jellegű. Termelési szempontból pedig, vagy az állattartás, vagy pedig a kertgazdál­kodás az emberek létalapja. Strukturális szempontból viszont nagy jelentő­ségű változások történtek. Egyrészt a tanyarendszer egyre jobban összefonódott a nagyüzemi gaz­dálkodással. Hiszen többnyire úgy élnek, mint apró szigetecskék a nagy táb­láktól körülvéve. Abban is változott a kérdés jellege, hogy a tanyarendszer­be is behatolt az ipari elem, s alaposan megváltozott a népesség összetétele. A közlekedési hálózat fejlődése, a motorizálódás következtében megnöve­kedett a külterületeken lakó ember mozgékonysága, és megszűnőben van a nagymértékű helyhezkötöttsége. A külterületi ember az ipari centrumok felé tódul. Megyénk a felszabadulás előtt szinte nem rendelkezett iparral. Jelenleg az iparban foglalkoztatottak száma meghaladja a 70 ezer főt. A második és harmadik ötéves tervben csupán megyénkben 31 ezerrel növekedett az iparban foglalkoztatottak száma. Az iparban foglalkoztatottak 20%-a ta­пуш él. A Homokhátság tanyáinak negyede az iparban dolgozik. Az ipari­tanyai elemnek mint új szociális alakulatnak a megjelenését egy másik kö­rülmény elősegítette. Az iparosodó agrár városok (Kecskemét, Kiskunfél­egyháza és Kiskunhalas) körül egy laza külterületi gyűrű alakul ki. Lakóinak egy része a tanyai gazdálkodásnak részint hátat fordító, részint annak gazda­sági előnyeit fenntartani akaró családokból tevődik össze. A család fele — rendszerint az idősebbek — háztáji gazdálkodással foglalkoznak, a töb­biek: a férfiak, a fiatalok motoron, busszal, kerékpárral a városba járnak dolgozni. Ettől eltérő azoknak a helyzete és további sorsa, akik a szőlő- és gyümölcs­termelő szakszövetkezetek körzetében élnek, mert a tanya a szövetkezeti gazdálkodás szerves részének tekinthető. Az egész Homokhátság területének negyedén folyik szakszövetkezeti gazdálkodás, és ennek 10%-án művelik közösen a földet. Itt a tanyák fennmaradása még jó negyedszázadig várható. Megyénkben 1949-ben a lakosság 41,8%-a 1960-ban 36%-a 1972-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom