Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

NEMZETISÉGEK OKTATÁSÜGYE - FEHÉR MÁRIA Adatok a délszláv nemzetiségek alsó fokú oktatásának történetéhez Bács-Bodrog vármegyében 1945—1948

járási főszolgabírói hivatalok, vármegyei árvaszék, számvevőség, gazdasági felügyelőség, államépítészeti hivatal stb. A vármegye új törvényhatósága az 1030/1945. M.E. sz. rendelet alapján 1945. június 28-án alakult újjá. Az államigazgatás hagyományos szerveinek létrehozása mellett az Ideigle­nes Nemzeti Kormány határozataira olyan új népi szervek alakultak meg, amelyek az ország demokratikus átalakulásának feltételeit voltak hivatva biztosítani. így pl. igazoló bizottságok, termelési bizottságok, majd később földigénylő bizottságok, a népbíróság helyi szervei és az államrendőrség területi egységei. A népi demokratikus hatalom alapjainak megszilárdításában döntő szere­pe volt a földreform végrehajtásának. A megyében sorra alakultak a föld­igénylő bizottságok. A Kommunista Párt és a Földmunkások Szakszerveze­tének helyi szervei már 1945. március elején megkezdték a megye községei­ben ezeknek a bizottságoknak az összeállítását. A földigénylő bizottságok összeírták a felosztandó földeket, többnyire az elmenekült nagybirtokosok és volksbundisták földjeit, és a földigénylőket. Az 1945. március 18-án meg­jelent ,,A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról" szóló 600/1945. számú rendelet végrehajtásáról így számolt be Nagy Endre a vármegyei földosztó tanács elnöke az alispánnak írt jelentésé­ben: ,,Ki és mennyi földet kapott ? a) béres 1485 személy 3 596 kat. holdat b) mezei munkás 4016 személy 23 057 kat. holdat c) nincstelen 3879 személy 21 484 kat. holdat d) papok 1 személy 15 kat. holdat e) egyházak 9 személy 395 kat. holdat Összesen: 9390 személy 54 547 kat. holdat 17 A délszláv lakosság földosztásból való részesedési arányáról nincsenek ki­mutatások, utalásokkal azonban találkozunk arra vonatkozólag, hogy az el­17 A megyében 7 db 1000 kat. holdon felüli, 19 db 100—200 kat. hold közötti (úri) birtokot osztottak fel. A községi földigénylő bizottságok tagjai földművelők voltak. 218 db mezőgazdasági gépet koboztak el, azokat az új birtokosok közös használatára bocsájtották. A minőség szerint kiosztásra került: szántó 49 232 kat. hold legelő 374 kat. hold rét 1 103 kat. hold erdő 13 kat. hold kert 99 kat. hold szőlő 1 389 kat. hold mocsár 327 kat. hold összesen : 52 537 kat. hold BKmL. Bács-Bodrog vármegye alispánja 462/1945:

Next

/
Oldalképek
Tartalom