Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
SZAKMUNKÁSKÉPZÉS - KEMÉNY JÁNOS A bajai szakmunkásképzés a felszabadulás előtt
szítményeket, egyszerűbb építészeti tárgyakat kellett tudni lerajzolni. A rajzoktatás tantervét szakok szerint csoportosították. Mást tanítottak a kőműves-, a bádogos-, a rézműves-, a gépész-, az arany- és ezüstműves-, valamint a kárpitostanoncoknak. Az olvasást, írást és fogalmazást összevontan, heti 2 órában tanították mindhárom évfolyamnak. Ugyanennyi időt fordítottak a számtan és mértan tanítására. Az I—II. évfolyamon elemi mértant, a III. évfolyamon pedig ábrázoló mértant tanítottak. A rendtartási szabályok szerint ipariskolába csak a hat elemit végzett, vagy a 12. életévüket már betöltött olyan gyermekeket lehet felvenni, akik folyékonyan olvasnak, tudnak írni, és a négy alapműveletet egész számokkal el tudják végezni. Ha a tanonc nem felel meg ezeknek a követelményeknek, előkészítő osztályba kell utalni. Baján a tanonciskola működésének első évtizedében a tanulók kb. egyharmada kezdte tanulmányait az előkészítő osztályokban. Egy év sem volt azonban elegendő arra, hogy az írni—olvasni nem tudókat felkészítsék a szakmai ismeretek elsajátítására. Az év eltelte után is igen nagy volt az írni—olvasni gyengén, vagy egyáltalán nem tudók aránya : Az előkészítő osztályokban tanulók száma és előmenetele 1884 —1894 között A tanulók száma Az előkészítő Az előkészítő után Az analfabéták %-os aránya Tanév A tanulók száma osztályok tanulóijól 1 gyengén 1 nem Az analfabéták %-os aránya A tanulók száma nak száma tudott írni-olvasni Az analfabéták %-os aránya 1884/85. 538 180 97 60 23 4,2 1885/86. 526 145 51 74 20 3,8 1886/87. 582 221 94 93 34 5,8 1887/88. 558 196 95 77 24 4,3 1888/89. 564 187 86 80 21 3,7 1889/90. 531 165 93 61 11 2,0 1890/91. 560 183 68 94 21 3,7 1891/92. 555 196 82 100 14 2,5 1892/93. 586 207 89 87 31 5,2 1893/94. 592 205 92 84 29 4,9 Az osztálylétszámot 60 főben maximálta a VKM. Ha az egy osztályra jutó tanulók száma elérte a 70 főt, párhuzamos osztályt kellett nyitni. Baján ennek megfelelően az 1884/85-ös és az 1885/86-os tanévben 7, az 1886/87-es tanévtől az 1893/94-es tanévig 8 rendes osztály működött. Az egy osztályra jutó tanulói létszám 70 fő körül mozgott. 132 Minden évfolyamon heti három alkalommal kellett foglalkozásokat tar181 Az iskolai értesítők adatai alapján. 132 Uo.