Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

ALSÓ FOKÚ OKTATÁS - ZORN ANTAL Adatok a katolikus népoktatás helyzetéhez a kalocsai érsekség területén 1848-ig

kocsmákat látogatni, kártyázni, káromkodni szokott." 1816-ban mélykúti kántor is kocsmázik, de a nép szereti, mint híres tréfacsinálót. Ám vannak az egyházmegyében szerényebb, jobb magaviseletű tanítók is. Az 1810-es dávodi vizita Mészáros József kántortanítóról azt írja, hogy „serény a szolgálatban, de bárcsak jobban tanítana!" A császártöltési Wutsing Ádámról 1816-ban azt állapítja meg a vizitátor, hogy a gyermekek­kel a legpontosabban foglalkozik. A II. Ratio kimondja, hogy a jegyzői teendők összeegyeztethetetlenek a kántortanítói tevékenységgel. A korszak vizitáiban már nem is találkoztunk jegyzői teendőket is ellátó tanítóval. A kántori és a tanítói munkakört azon­ban Sükösd után csak a tehetősebb községek tudták szétválasztani : János­halma 1813-ban, Akasztó pedig 1831-ben. A nagyobb községekben a II. Ratio előírása szerint külön osztályba kellett járniok a fiúknak és külön a leányoknak. A népesség gyarapodása is újabb tanítókat igényelt. Mégis a második tanítói állás megszervezésével nem si­ettek a községek. 1813-ban Jánoshalma, 1845-ben Császártöltés és Bácsbokod került olyan anyagi helyzetbe, hogy két tanítót fizethetett. Misként 1843-ban, Csávo­lyon 1830-ban szervezték második tanítói állást, s ezeket segédtanítókkal töltötték be. A segédtanítónak mindig kevesebb bérrel kellett megelégednie, mint a kinevezett tanítónak. Alábbi táblázatunk azokat a községeket (és kántortanítókat) tünteti fel, amelyek (akik) segédtanítóval rendelkeztek: Év Helység Kántortanító Segédtanító IS 2 9 Bácsbokod Pongrácz József Manhalt András 1830 Csávoly Braunhoffer Ferenc Reisch József 1830 Dávod Nincs feltüntetve Csukli István 1830 Gara Sommer János Radier Bernát 1830 Hercegszántó Szekeres Mihály Szekeres György 1831 Kiskőrös Kelemen Gábor Ifj. Kelemen Gábor 1831 Nemesnádudvar Oberst Sebestyén Keszler György 1830 Vaskút Hirmann Mihály Kaiser Mátyás és Sattel János 1831 Bajaszentistván Domsics József Nincs feltüntetve A segédtanítók fizetéséről általában a kántortanítók gondoskodtak. A hercegszántói és a kiskőrösi kántortanítók saját fizetésükből tartották el segédtanító fiaikat. A garai segédtanító teljes ellátást és 20 Ft fizetést kapott Szommer Jánostól, ugyanennyit kaptak a vaskúti segédek is. A segédekre vagy osztályokat bíztak, mint Jánoshalmán, ahol a leányosztályt

Next

/
Oldalképek
Tartalom