Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)

KÖZEGÉSZSÉGÜGY - ILLYÉS BÁLINT—JAKAB LÁSZLÓ Kunszentmiklós egészségügye a XVIII—XIX. században

tes halálokkal kezdjük tárgyalásunkat, és végezzük az elmebetegséggel, trachomával, melyek ugyan nem halálokok, de azért elválaszthatatlanok az egészségügytől. Elemzésünk fogyatékosságai a följegyzések hiányából adódnak: legsajnálatosabban a tébécó esetében, mely listavezető halálokaink között vagy a második helyen álló emésztőszervi megbetegedések esetében. Ez utóbbival kapcsolatban némi magyarázattal szolgálnak ugyan táplálkozási följegyzéseink, a tébécé esetében azonban csak a „népbetegség" közhelyére következtethettünk volna puszta számadatainkból. Itt nem vezetett eredményre a jórészt birtoktalan katolikus elhunytak vizsgálata sem, mivel csak a kései birtokkönyvek alapján állapítható meg a kálvinisták vagyoni állapota. Nem természetes halálokok Szerepelnek közöttük elemi csapások (megfagyás, villám, árvíz stb.), foglalkozási ártalmak (lórúgás, kocsi fölborulása, érvágás, vasút stb.), részegség (árokban megfulladt). Legtöbben a vízben lelték halálukat, melynek magyarázata gyermekek esetében a kávátlan (fölrovatlan) kutak, valamint gyereknél, fölnőttnél egyaránt úszkálás a Dunában, Háromszögi tóban, Szabados gödrében. Ugyancsak gyakori a szárazmalmok által előidézett szerencsétlenség, mely alkalmatosságon szívesen ringatta magát apraja, nagyja. Deákkántusunk egyik társát búcsúztatja a Kunszentmiklósi énekeskönyvben a XVIII. század végén: „Az ákátz fák árnyékában MiV sák ülnek gyászruhában. Az halál hegyünkbe hágott, Közölünk eggyet ki vágott. Némúllyatok meg víg lantok, Öltözzetek gyászt zöld hantok. Egy szomorú letzkét hallyunk, Ifjak, mi is mind meg halunk. Tanít a' ki tanult velünk, Egy holt minket, a' kik élünk, Kiált, de jajt, néma szájjá, Akadt a' malom fogára: Meg rágta gyenge tetemit, Örökre bé hunyta szemit." Rögtönítélő bíróság sújt halálbüntetéssel két polgárunkat (1849, 1864). Föltehetően jóval több áldozata volt a virtuskodásoknak, verekedéseknek emlékeinknél, noha nem Szentmiklós volt nevezetes bicskázásairól a Fölső-Kiskunságban. Juhászaink bottal intézték el vitáikat; Multényi János ,,maga elesméri, . . .hogy Talátka (ti. talált ka) János Juhásznak a' nálla volt bottal az Asztalon által úgy a' fejére ütött, hogy annak feje mindjárt el tsuklott, és többé nem szólhatott ..."