Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)

INTÉZETTÖRTÉNET - NAGY GYÖRGY A kecskeméti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet története 1928—1951

hogy az állagában erősen megrongálódott épületet le kell bontani. Az épü­letben levő kórházi osztályokat az új honvédcsapatkórház Izsáki úti, hábo­rús károktól viszonylag megkímélt épületébe költöztették. 35 1947. őszén megkezdték a Cserepes kórház lebontását, hogy helyén, új korszerű rendelőintézet épüljön. Vándorlásunk újabb állomása a Csongrádi u. 2. szám alatti ún. Bóka-ház lett. Ez a magasföldszintes, két utcára és térre néző, központi fekvésű épület már részben a városi tiszti-főorvosi hiva­tal otthona volt, amely intézménnyel így újra egy helyre kerültünk. Intézetünket az épület Vörösmarty utcára néző szárnyában helyezték el, ahová a rendezetlen, hepehupás udvaron, egy rozoga falépcsőn, majd ennek folytatását képező nyitott fapadiós tornácon át lehetett eljutni. A rendelő­helyiség a maga 35 m 2-es nagyságával minden eddiginél tágasabbnak bizo­nyult, de csak egy ablaka volt s így meglehetősen sötét. A kicsiny váró­szoba, egy még kisebb helyiség a takarító eszközöknek — ez állt rendelke­zésre. A forgalom pedig egyre növekedett ! Ezen a helyen értük meg intézetünk fennállásának 20. évfordulóját. Visz­szaemlékezve az elmúlt évekre, azzal vigasztaltuk magunkat, hogy 1—2 év múlva új és végleges helyünket foglalhatjuk el az épülő új SZTK székház­ban. 1947. szeptember 1-től dolgoztunk itt 1950. június 5-ig. A gondozóintézet második évtizedének munkáját számszerű adatok alap­ján a következő táblázat mutatja: 3. táblázat Évszám Syphilis Gonorrhoea Ulcus molle Bőrbeteg 1938 271 327 1122 1939 177 151 9 1482 1940 230 118 13 1543 1941 251 290 11 1224 1942 234 149 3 810 1943 433 267 2 667 1944 nincs adat 1945 262 140 3 290 1946 493 68 2 522 1947 625 366 — 666 Össze­sen: 2976 1876 43 8326 36 Dr. BÉT H Y Aladár: A Kecskeméti Megyei Kórház fejlődésének története. Megyei Kórház Évkönyve, Kecskemét, 1962.

Next

/
Oldalképek
Tartalom