Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)

INTÉZETTÖRTÉNET - NAGY GYÖRGY A kecskeméti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet története 1928—1951

Ezzel az intézkedéssel a nemibeteg-gondozó intézet szoros kapcsolatba került a kórházzal. Egy orvos látta el mindkét munkahelyet. íme a napja­inkban annyit emlegetett kórház — gondozóintézeti egység ! Az intézet más, szakterületébe eső ügyekben is bekapcsolódott az általá­nos közegészségügy munkájába. A város új Széktó fürdője 1930 nyarán nyílt meg. Rövidesen az a hiedelem terjedt el, hogy az új fürdő bőrbetegsé­geket terjeszt. A nagyközönség megnyugtatására a hatósági cáfolathoz az intézet adta a szakértői véleményt, amely az újságban jelent meg. 24 Az akkor 83 ezer lakosú Kecskeméten, amely nagy tanyás körzettel, eze­ken belül kialakult faluszerű településekkel, sok iskolával, helyőrséggel ren­delkezett, bőven volt teendő a felvilágosító munkával kapcsolatosan is. A középiskolákban szervezetten folyt felvilágosító előadás, melyet az iskola­orvosok tartottak. Az egyetlen főiskolán, a Jogakadémián, az volt a gya­korlat, hogy a törvényszéki orvostan megbízott előadója (e sorok írója) minden félévet felvilágosító előadással kezdett meg. A Népjóléti Minisztérium hatáskörébe tartozó Egészségügyi Propaganda Központ által előállított 100 diapozitív képből álló sorozat képezte az alap­ját ezeknek az előadásoknak, amelyekhez a kísérő szöveget Dr. Grusz Frigyes írta. Ez a szöveg nyomtatásban is megjelent, s így országos viszonylatban is egységesen lehetett az előadásokat megtartani. A Teleia Egyesület rendezé­sében a Városi Moziban szerveztek előadásokat a nagyközönség részére, ezeket Dr. Miron Zoltán urológus főorvos tartotta. Minden, akkor lehetséges felvilágosító módot igyekeztünk kihasználni. Intézetünk várószobájában volt hangosan beszélő készülék is, amelyen a nemi betegségekről egy-két perces kis előadásokat mondtunk be a várako­zók részére. Szívesen hallgatták, s utána nem egyszer kérdezősködtek is az elhangzottakról. Nagyszámú hallgatóságot vonzott az ókollégium I. emeleti 120 személyes termében — a városi népművelés céljait szolgáló, ún. Kismoziban — egy erre hivatott személy, Kerekes József ny. iskolaigazgató által szervezett elő­adássorozat, amelynek előadói között Scheitz Antal állami reáliskolai bioló­gia szakos tanár különösen élvezetes magyarázatokat fűzött a vetített ké­pekhez, ő volt egyébként egyik kezdeményezője annak is, hogy a közép­iskolákban, a természetrajz tantárgy keretébe beillesztve tanítani kellene a biológiai alapfogalmakat, éppen a baktériumok életével kapcsolatosan. Nagyon is beillett ez a nemi betegségek kórokozóinak ismertetésébe. 25 24 Dr. Nagy Gvörgy : A széktó vize nem fertőz ! Kecskeméti Közlöny, 1931.167. sz. 25 SCHEITZ Antal: Bakterológiai gyakorlatok a középiskolákban. Áll. Katona József Beáliskola Évkönyve, 1930—31. Kecskemét. Teleia, 1925. 2—3.; 1920. 1—2. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom