Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)

INTÉZETTÖRTÉNET - NAGY GYÖRGY A kecskeméti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet története 1928—1951

Szövetség a Nemibajok ellen". A szövetség elnöke dr. Lukács György ny. közoktatásügyi miniszter volt. Az új egyesülés neve kezdeményezője és első elnökének személye, s mindkettőjük nagy társadalmi tekintélye világosan mutatta, hogy olyan mozgalom indult meg, amely a társadalom széles réte­geiben és országosan igyekszik majd a kitűzött nemes cél érdekében dol­gozni, munkálkodni. Ennek az egyesületnek a javaslatára nevezték ki a nemi betegek elleni küzdelem kormánybiztosává Nékám professzort, aki akkor a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán a bőr- és nemibeteg klinika igazgatója és professzora volt. 10 Elgondolásuk szerinti terveknek megfelelően a széles munkaterületet csoportokra bontották. Minden csoportnak megfelelő vezetője és szakemberei voltak, orvosok, pe­dagógusok, jogászok, közigazgatásban dolgozók, rendőrök személyében. Javaslatot tettek a kötelező bejelentésre, gyógykezelésre, nyilvántartásra és az ifjúság időszakonkénti kötelező megvizsgálására. 11 E javaslatban szerepel először a „gondozóintézet" fogalma, ahol szintén gyógyítás folyik, mint a kórházban, de ez a gyógyításfajta egészen más, valami új, olyan, amilyen hazánkban még nem volt. 12 Nékám professzor szép elgondolásának azonban nem engedett szabad utat a reánk nézve lesújtó vereséggel végződő háború. Csak a 20-as évek elején éledt fel újra a mozgalom, és az egyesület 1925. januárban tartott ülésén elhatározta, hogy külön orvosi szakosztályt léte­sít, amelynek neve „Antiveneriás Bizottság" lett. Az Antiveneriás Bizottság első elnöke dr. Basch Imre, a budapesti István kórház igazgatója és bőr­nemibeteg osztályának főorvosa volt. A bizottság titkára dr. Somogyi Zsig­mond az újpesti „Szociálpolitikai Intézet" igazgatója, jegyzője pedig dr. Grusz Frigyes a pesterzsébeti gondozóintézet vezetője lett. E bizottság megalakulása után a népjóléti minisztérium legfőbb szakma­beli tanácsadója lett, a bizottság mindenkori elnöke pedig a minisztérium és az akkori Országos Társadalombiztosító Intézet között szakreferensként működött. Országos viszonylatban ez azt jelentette, hogy most már egy központi kézbe futott össze minden, e területre vonatkozó kérdés, feladat és tennivaló. Az Antiveneriás Bizottság a következő lényeges kérdésekben adott szak­értői véleményt a Népjóléti Minisztérium számára: házasság előtti vizsgá­latok, különösen vérvizsgálatok, az egyes kórházakban szükséges bőr­nemibeteg osztályok felállítása, egyes városokban nemibeteg-gondozó inté­10 NEUBER Ede: A miniszteri biztos munkája és szerepe az antiveneriás küzdelemben. Teleia, 1935. 8—9. 100. 11 NEUBER Ede: Az elemi iskola első osztályába beiratkozott tanulók orvosi megvizsgálása, különös te­kintettel a nemibetegségekre. Egészségvédelem. 1930. 10—11., 20. 12 DB. NÉKÁM Lajos: Irányelvek a nemibajok elleni védekezés terén. Nemzet védő Szöv. 3. füzet. Bp. 1917.

Next

/
Oldalképek
Tartalom