Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

PINTÉR ILONA Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kamara 1922—1946

nehézséget jelentett a kiszállítása. 108 A törekvés sikere igen mérsékelt volt A zöldtrágyázást 1928-ban kezdte propagálni a kamara, de még 1934-ben is csak 122-en kapcsolódtak be kísérletbe. 109 Nem váltak tömegessé a har­mincas évek második felében indított versenytermelési akciók sem, amelyek célja az volt, hogy a homoki pillangós növények és a kapások szakszerű mű­velését elterjessze. Az első évben 60-an, a másodikban 80-an, a harmadik­ban 145-en vettek benne részt. 110 Az 1940-ben megkezdett építkezési segély akciókban is igen mérsékelt számban vettek részt. Silót 1940-ban 4-et, 1941- ben 51-et, 1942-ben 245-öt építettek fel a kamara közvetítésével, föld­művelésügyi miniszteri segélyből. 1940-ben 156, 1941-ben 24, 1942-ben 114 trágyatelep, 1941-ben 209, 1942-ben 96 góré, 1940-ben 33, 1941-ben 44, 1942- ben 80 baromfiól épült meg, szintén állami segítséggel. 111 2.4. A DTMK feladatai közé tartozott tagjainak egyes bizottságokba való kiküldése. 2.41. Az 1923: XXV. tc. szerint munkabérmegállapító bizottságokat kel­lett alakítani minden járásban, r. t. városban és thj. városban. A bizottsá­gok tagjai az érintett terület mezőgazdasági bizottsági választásra jogosult tagjaiból kerültek ki. Elnököt és alelnököt a mezőgazdasági kamara által jelölt 5 egyén közül választhattak a bizottsági tagok. A törvény 1940-ig volt érvényben, ekkor az 1940: XV. tc. ún. legkisebb munkabéreket meg­állapító bizottságok létrehozásáról intézkedett. E bizottságok elnökeit és alelnökeit hasonló módon választották. 2.42. A 600/1927. P. M. sz. r. 106. §-a alapján delegált tagokat a DTMK a területén működő adófelszólamlási bizottságokba. 2.43. Az 1400/1932. M. E. sz. r. a mezőgazdasági kamarákra bízta a mező­gazdasági haszonbér ügyekben a bérlők és a bérbeadók közötti egyeztető tárgyalások lefolytatását. A bírósági eljárás megindítása előtt a felek kötele­sek voltak a kamarához fordulni, és csak akkor kerülhetett perre sor, ha itt nem sikerült megegyezniük. A 7270/1940. M. E. sz. r. szerint a haszon­bér-mérséklési egyeztető bizottság elnökét és két tagját a kamara elnöksége jelölte ki. Abban az esetben, ha a bérelt terület az 1000 korona kataszteri tiszta jövedelmet nem érte el, a bizottság két tagját az elnök hívta meg. 2.44. A F. M. 1937. évi 3360 eln. sz. r. szerint a DTMK az Országos Szociálpolitikai Tanácsba 3 tagot küldött. 2.45. Az 1938: XX. tc. végrehajtása tárgyában kiadott 1500/1938. P. M. sz. r. értelmében delegált tagokat az Országos Döntő Bíróságba. 108 BKmL. DTMK ir. 5102/1940. 109 Uo. Választmányi ülés jkv. 1934. szept. 28. 110 Uo. 1939. ápr. 15. 111 Uo. 1943. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom