Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)
FEKETE JÁNOS A kiskunfélegyházi pusztakeresők és az alföldi parasztmozgalom
Hrabovszky Zsigmond tanácsos, kivizsgáló biztos működése elé — mint már tudjuk — kezdetben nagy várakozással tekintettek a pusztakeresők, akiknek bizalmát sikerült Hrabovszkynak megnyernie. 1865 októberében küldöttség útján levelet juttattak el a félegyházi származású Balajthy Vendel jászkún főkapitánynak. Ebben kérték, hogy a követválasztási előkészületekben igazságos ügyüket támogassa és segítse, hogy Hrabovszky Zsigmond legyen az országgyűlési követük, mert egyedül csak benne van legfőbb reményük. Nem hallgatták el azonban őszinte fájdalmukat, hogy idegent kénytelenek választani, aki ráadásul a kormány embere is. Később Hrabovszky követi tevékenységéből meglátták, hogy előzetes aggodalmuk alapos volt. 138 Hrabovszky kiélezett politikai helyzetben 1865. október 22-én érkezett Félegyházára, hogy követi jelölését személyesen is előkészítse. Követjelölti beszédében a pusztakeresők programjának látszólagos elfogadása, annak hangoztatása nagyon idegenül csengett. A város vezetői — ismerve Hrabovszky valódi szándékát —- bíztak abban, hogy a kedélyeket lecsillapítja, a népet megnyugtatja. 139 De ennek ellenkezője történt. A feszült, kiélezett politikai helyzetet jól tükrözi a tanács hangulat jelentése is. ,,A félre vezetett tömeg nyílt kitöréssel fenyeget ... az előbbkelő osztály a felszított csőcselék (!) közeli dühének van kitéve . . ." (561/1865.számú hat.) Ilyen körülmények között választották meg Hrabovszky Zsigmondot 1865. november 29-én Félegyháza országgyűlési képviselőjévé. 140 Sőt 1866 augusztusában az április elején lemondott Hrabovszkyt ismét országgyűlési képviselővé választották, mint azt tudjuk Keserű Mátyásnak, a követválasztási választmány elnökének községi gyűlésen elhangzott jelentéséből. 141 Hrabovszky személye a követválasztások időszakában sokat vesztett népszerűségéből a pusztakeresők szemében. Sokan szívesebben látták volna más jelöltet; nagyon sokan éppen Csernák Lászlót, a mozgalom vezetőjét. Ez érthető is. A puszta keresők a követi pozícióval erősödve nagyobb reményeket táplálhattak volna, hogy igazságukat ki tudják deríteni. A jelölés időszakában Ficsór Ferenc, Ficsór László, Juhász Sándor és Herédi Szabó Imre 1865 októberében panaszt emeltek a főtárnokmesternél a tanács ellen, hogy alkotmányos jogukban, a „követkeresésben" gátolta 138 BKML—Kf Tanácsi iratok 1865. F 62 cs 10 sz 46 jelzésű irat. Kelt 1865. október 21-én. Ficsór Ferenc, Ficsór László, Juhász Sándor és Eszik Ferenc pusztakeresők levele Balajthy Vendel jászkun főkapitányhoz Hrabovszky Zsigmond követválasztási ügyében. 139 PÖLÖSKEI: Földmunkás I. köt. 73—74. oldalon. 140 BKML—Kf Tanácsi jkv. 1865. Dec. 19. 618. sz. határozat. A követválasztási választmány jelentése. 141 BKML—Kf Tanácsi jkv. 1866. Aug. 26. 326. sz. határozat. Keserű Mátyás követválasztási választmányi elnök jelentése.